Kultúra, oktatásA Dodgem rákapcsolt

2012. július 31., kedd
 
A Dodgem rákapcsolt

Sűrű nyári programja van a vásárhelyi tinizenekarnak. Most érkeztek haza németország turnéjukból, a hétvégén pedig Kapolcson, a Művészetek Völgyében lépnek fel.

 

 

 

 

 

 

Július elején Tátrai Tibor, Mohai Tamás és Pély Barnabás gitárpárbajozott a VI. Sándorfalvi Könnyűzenei Táborban a Dodgem együttes tagjaival, ahol ők voltak az előzenekar. Két napig Pély Barna avatta be őket az éneklés és a zenekari összjáték rejtelmeibe.

 

Július második hetében Németországban turnéztak: négy koncertet adtak a gyerekek, felléptek kétszer Hemmingenben, egyszer Hannoverben, egyszer pedig Bückeburgban. Itt a Hemmingeni Zeneiskola vendégei voltak. Egy hete pedig már a Kishomoki Családi Napon láthattuk, hallhattuk őket.

Augusztus 4-én pedig következik Kapolcs. A Művészetek Völgyében együtt zenélnek majd a Roy és Ádám zenekarral.

Augusztus 18-án szombaton a hódmezővásárhelyi Szent István napi rendezvénysorozaton vesznek részt. 18 órától a Kossuth téri nagyszínpadon játszanak majd. Augusztus 20-án a United együttes előzenekaraként a szegedi Ligetben lépnek fel és még a tanév kezdés előtti hétvégére is jut egy koncert. Augusztus 31-én ugyanis a szentesi Lecsó fesztiválon zenélnek.

 

A zenekar 2007-ben alakult, akkor még más zenekari tagjaik is voltak. Az alapító tagok közül hárman vannak jelenleg a csapatban: Kaszás Kornél (12) – billentyű, Melegh Tamás (12) – basszusgitár, Kaszás Kristóf (10) dobol, illetve egy-két számban zongorán kíséri az énekest. Pálfi Lajos (14) gitározik, 2010-ben csatlakozott az együtteshez. Több énekes lánnyal is dolgoztak már együtt. Kucsera Lotti (16) 2011 decembere óta énekel velük, idén nyáron pedig csatlakozott hozzájuk Kelemen Bella (12).


 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program

A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.