Kultúra, oktatásA Dodgem a Ginkgo Sasban koncertezett

2011. szeptember 25., vasárnap
 

A Hotel halljában folytatódik a sikeres és mindig teltházas péntek esti zenés rendezvénysorozat, amelyre egy-egy alkalommal a vásárhelyi könnyűzenei élet egy-egy ismert előadóját, együttesét hívják meg.

 

 

 

 

 

 

Szeptember 23-án, pénteken a 9-13 éves gyermekekből álló könnyűzenei Dodgem együttes lépett fel. A 2007 szeptemberében alakult hódmezővásárhelyi csapat egyórás műsorában saját számokkal, valamint hazai és külföldi igényes pop, rock és funky slágerekkel szerepelt. A zenekar tagjai: Melegh Tamás basszusgitár, vokál Kaszás Kornél billentyű, Kaszás Kristóf dob, Pálfi Lajos szólógitár, Stifner Borbála ének Zenekarvezetők: Kaszás László és Kaszás-Krupiczer Kata.

Az igényességre törekvő fiatalok klipjeit a Youtube-on is lehet látni. A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idén május 13-án rendezte meg II. Regionális Elektronikus-zenei Találkozóját. Tizenkét művészeti iskola szintetizátoros, zongorista és kamaracsoportjai mérték össze tudásukat. Az ötven versenyző között volt a Dodgem együttes, amely Kamara kategóriában Kiemelt Nívódíjban részesült.
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.