SportA dobóteljesítményen múlt a győzelem

2018. április 15., vasárnap
 
A dobóteljesítményen múlt a győzelem

Már a találkozó elején eldöntötte a győzelem sorsát a Nagykőrös a Hódtói Sportcsarnokban. A sérülésektől tizedelt Kosársuli csak futott az eredmény után, és végül elvesztette utolsó alapszakaszbeli derbijét. 

 

 

 

 


A meccs elején úgy tűnt, hogy nem sikerült felébrednie az ebéd utáni szunyókálásból a hazaiaknak. Lakosa Zsolt alakulata nagyon összeszedetten kezdett, és 10-2-re meglépett, amiért Vas Péterék nem túl összehangolt védekezése volt okolható. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a pirosaknál felvitték Dobost, aki 219 centiméteres magasságával tarthatatlannak bizonyult a palánk alatt. 13-27-nél zárult a negyed, nem volt túl rózsás a helyzet…

 

Halvány reménysugárként 10 -re zárkózott fel a Kosársuli a játékrész elején, ám nem igazán volt igazi vezére a csapatnak, egyedül Szabó pörgött jól. Olyannyira nem, hogy a félidőre 21 ponttal húztak el a Pest megyeiek. Ebben a rövid padozás alatt magára találó Tóth Viktornak volt oroszlánrésze, de társainak sem lehetett oka a panaszra, ragyogó és ötletdús támadások, valamint hatékony védekezés kellett a finoman szólva is magabiztos vezetéshez.

 

Több mint 20 egységet kellett ledolgoznia a Hódmezővásárhelynek, ám nem adta könnyen magát a vendégsereg, akik között Molnár Miklós villogott. Rövid időre felcsillant az esély, Kun két trojkát süllyesztett el, gyorsan-frissen 14-re lopták magukat Czuprák László fiai. Időben eszmélt a másik kispad, és Kovács második és harmadik kosarát begyűjtve a hárompontos vonalon túlról átlendítette társait a holtponton. Az utolsó 10 minutum előtt végül már megint tetemes 20 pontos differenciát jelzett a tábla.

 

A végén már mindenki sokat hibázott, kapkodóvá vált a játék. Rostáséknak sajnos nem sikerült kihasználni ezt az időszakot, a remeklő Molnárral, Tóthtal és Dobossal felálló Sólymok már nem engedték ki kezükből a sikert, igaz a vereségükhöz óriási katasztrófának kellett volna bekövetkeznie, látva a 67-90-es végeredményt.

 

Vásárhelyi Kosársuli – Nagykőrösi Sólymok KE 67–90 (13-27, 14-21, 23-23, 17-19)

 

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Kovács Nimród, Gelencsér György és Földi László
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 320 néző.

 

Kosársuli: Szabó 18, Bálint -, Pavlovic 8, Vas 10/3, Gajic 15/6.
Csere: Varga 5/3, Kun 6/6, Rostás 5, Horvát -.
Edző: Czuprák László

 

Nagykőrös: TÓTH 20/6, Lakosa 10/3, MOLNÁR 16/3, Fehér P. 5/3, CANDIDO 10.
Csere: DOBOS 14, Kónya 2, Szablics 2, Kocsis -, KOVÁCS 11/6, Petrás -, Fehér Á. S. -.
Edző: Lakosa Zsolt

 

Czuprák László: „Azt már a meccs előtt lehetett tudni, hogy a sok sérültünk miatt nem lesz könnyű dolgunk. Végül azonban a borzalmas dobóteljesítményünk döntött. Sajnos már a kenguru bajnokságban sem lehet ilyen teljesítménnyel győzni, nem hogy a másodosztály felsőházában.”

 

A kék-sárgák a folytatásban azért küzdenek majd, hogy a B csoport elitligájában maradjanak a következő szezonban.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Tartós útlezárások Vásárhelyen

Tartós útlezárások Vásárhelyen

A tram-train építése miatt Hódmezővásárhely több pontján és útszakszán forgalmi változással kell számolniuk a járművezetőknek. Térképpel.

Itt a végleges eredmény

Itt a végleges eredmény

Április 14-én 16 órakor a Nemzeti Választási Iroda közzétette a Csongrád Megye 4-es számú választókerületének végleges választási eredményét.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.