KözéletA Demokratikus Koalíció is támogatja Márki-Zay Pétert

2018. január 6., szombat
 
A Demokratikus Koalíció is támogatja Márki-Zay Pétert

A DK sajtóközleményben kéri a hódmezővásárhelyiek Márki-Zay Péter támogatására a polgármester-választáson.

 

 

 

 

 

 

 

A Demokratikus Koalíció Márki-Zay Péter támogatását kéri minden szavazójától a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson, hogy történelmi sikert érhessen el a Fidesz uralmának szimbólumává vált Hódmezővásárhelyen.

 

Személyének alkalmasságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a hadjárat, amit a Habony-média indított ellene az elmúlt hetekben. Vásárhelyet megcsapta a változás szele! A bevallottan konzervatív értékrendet képviselő polgármester-jelölt tömegeket döbbenthet rá arra, hogy a Fidesz már rég nem konzervatív, de legfőképpen nem demokratikus párt. Márki-Zay Péter viszont igazi demokrata és méltó kihívója a kormánypárt jelöltjének. Néhány hónappal az országgyűlési választások előtt olyan lavina indulhat el a Lázár uralta vidékről, mely képes maga alá gyűrni a maffiaállamot.

 

Arra fogjuk buzdítani a DK minden támogatóját, szimpatizánsát, aktivistáját, hogy segítsék Márki-Zay Péter kampányát. Azt kérjük minden demokratától, hogy menjen el szavazni február 25-én, és támogassa Márki-Zay Pétert!

Indítsuk el a lavinát!

A Demokratikus Koalíció Csongrád 4. Ovk. elnöksége nevében: Mucsi Tamás választókerületi elnök

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Márki-Zay Péter is ringbe száll a polgármesteri székért

 

Olvassa el ezt is!

Az LMP és az Új kezdet is Márki-Zay Pétert támogatja

Az LMP és az Új kezdet is Márki-Zay Pétert támogatja

Közleményben biztosítja támogatásáról a független polgármester-jelöltet a Lehet Más a Politika Csongrád megyei területi szervezete és az Új Kezdet.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.