SportA Csomorkány SE jó évad kezdése

2012. szeptember 24., hétfő
 
A Csomorkány SE jó évad kezdése

Értékes helyezések születtek a vívó évad első versenyén. Szeptember 15-én rendezték meg Szigetszentmiklóson a korosztályos tőrpici és bambi tőrversenyt. Közel hatvanfős mezőny indult Másnap az egy korcsoporttal idősebbek léptek pástra, négy korosztály női és férfi országos versenyét rendezték meg.

 

 

 

A 2002-ben született úgynevezett Törpici versenyen lány tőrvívásban a Csomorkány SE két versenyzője indult: Markócs Klaudia, aki ezen az országos versenyen a 6. lett, míg Czékmán Luca az értékes 9. helyet szerezte meg.

 

Vasárnap az egy évvel idősebbek között, az úgynevezett Bambi korosztály léphetett pástra. Ők már egyéves versenyzői múlttal rendelkeznek. Ebben a korosztályban már volt megmérettetés és az előző évi szereplése alapján rendelkezik a sportág ranglistával. Ez alapján Vas Benedek az országos ranglista 6. legjobb versenyzője volt. Ezt a remek helyét nem csak megerősítette, hanem előrébb tudott lépni. A versenyen nagyon kiegyensúlyozottan vívott, így végül az 5. lett.

 

Ebben a korosztályban Magony Zoltán 20., Szögi Richard 21. helyen végzett.

Ugyanebben a korosztályban a lányok versenyében Varga-Tóth Blanka 16., Kádár Beatrix 20. lett.

 

A gyermek és újonc korosztály versenyében a gyermek női tőrben komoly pontokat szerezve Varsányi Gyöngyi a 8., Varga Tóth Blanka pedig a 9. helyen zárta a versenyt.

 

A fiúknak nem sikerült a legjobb 8 közé kerülni, eredményeikkel pontokat tudtak szerezni maguknak és egyesületüknek.

 

Kotormán Viktor 15. helyezés

Héjja Alex           16. helyezés

Miskolczi Tamás 26. helyezés

Nyerges Péter      27. helyezés

 

Az idősebb újonc korosztály mindkét nemben kemény csatákat vívott, hiszen ebben a mezőnyben a versenyzők, már több éve kitapasztalták és ismerik egymást. A Csomorkányos fiúk gyengébben, a lányok viszont annál jobban szerepeltek. Pósa Szonja felállhatott a dobogóra, még Dratsay Katalin kis híján bekerült a 8-as döntőbe.

 

Eredmények:

 

Újonc női tőr:

 

Pósa Szonja 3. helyezés

Dratsay Katalin 9. helyezés

 

 

Újonc férfi tőr:

 

Makó András 10. helyezés

Tóth Gergely 21. helyezés

Miskolczi Tamás 26. helyezés

Nyerges Péter 27. helyezés

 

A Csomorkány SE 2012. október 13-14-án Fülöp Mihály Magyar Kupa versenysorozat keretében Csomorkány Kupa néven, országos újonc és gyermek korosztályú vívóversenyt rendez Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban.

 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.