Kultúra, oktatásA corvinosok Franciaországban is sikeresek

2011. április 13., szerda
 

A Corvin iskolanapjára idén is egy városi rendezvénynek beillő programkavalkádot állítottak össze. Az iskola vendége egy francia iskola megbízottja, aki ebben az évben is 8 diáknak ajánl gyakorlatot a kulináris élvezetek hazájában.

 

 

 

 

Nicolas Viard: a corvinos diákok nagyon jól teljesítenek Franciaországban, ezért minden évben, így idén is legalább 8-an mehetnek ki, egy olyan iskolába, amely számukra minden feltételt megteremt.

2001. óta 30 tanuló került ki a hódmezővásárhelyi Corvin Mátyás vendéglátóipari iskolából, a Luxemburg, Strasbourg, Dijon, Reims négyszög közepén lévő franciaországi Bar-Le-Ducban működő nemzetközi vendéglátóipari szakiskola Európa osztályába. Nicolas Viard, az iskola Közép-európai ügyekért felelős menedzsere éppen április 13-ra, a Corvin hagyományos iskolanapjára érkezett Hódmezővásárhelyre, hogy az idén kiutazókat kiválogassa. Mint azt a Vásárhelyi Híreknek adott interjújában elmondta, a kiválasztásnál szigorúan az alkalmasság, a megjelenés, a szakma iránti fogékonyság és persze a tanulmányi eredmények dominálnak. Hozzátette, a franciatudás egyáltalán nem számít, hiszen az egy éves kint tartózkodás idején franciául is megtanítják a diákokat. A pályafutást biztosan megalapozó különleges lehetőségben részesülő diákok lakást kapnak, teljes ellátást, ösztöndíjat, illetve van lehetőség dolgozni is. Farkas Zsuzsanna, a HISZK Corvin Mátyás tagintézmény igazgatója (képünkön) azt is elmondta, hogy Budapesten, a holnaptól kezdődő Nemzetközi Gundel Ifjúsági Gasztronómiai Versenyen a francia iskolát éppen egy hódmezővásárhelyi corvinos képviseli.

Az iskola szakmai képzésének magas színvonalát reprezentáló hagyományos Corvin iskolanapot végignézve, idén is egy városi rendezvénynek beillő programkavalkádot állítottak össze. A kulináris élvezetek teljes tárháza felvonult. Mint az képeinken is látható, cukrász, szakács bemutató, szabadtéri főzőverseny, divattörténeti kiállítás mellett természetesen az elmaradhatatlan terítési bemutató és egy sor szórakoztató program tette teljessé a napot.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.