Kultúra, oktatásA Bethlenbe felvételizőknek kezdődik a szóbeli

2011. február 16., szerda
 
A Bethlenbe felvételizőknek kezdődik a szóbeli

Az írásbeli vizsgát 109 nyolcadikos diák tette le, 68 lány és 41 fiú, ami a tavaly felvételizettek arányához hasonló. Február 23-24-én szóbeli.

 

 

A hódmezővásárhelyi iskolák közül egyedül a Bethlen Gábor Református Gimnázium vállalta, hogy a következő tanévre jelentkezőket felvételi eljárásban válogatja meg.

Erre a jogszabályok ma már lehetőséget adnak. Az első eredmények biztató képet mutatnak: a jelentkezők döntő többsége eddig jól teljesített.

Első körben írásbeli felvételi vizsgán kellett megfelelniük a leendő kilencedikeseknek.

Ez magyar nyelvi és matematika feladatlapok megoldásából állt, kétszer egy tanórai időtartamban. Az írásbeli vizsgán 109 nyolcadikos diák jelent meg. 68 lány és 41 fiú, ami a tavaly felvételizettek arányához hasonló Az országosan, központilag kiadott feladatlapok nehézségi fokát mutatja, hogy hibátlan dolgozat nem született, az összesen elérhető 50 pontot matematikából 1 tanuló közelítette meg 49 ponttal. A mezőny matematikából átlagosan 65 %-os teljesítményt ért el. Magyarból 47 pont volt a legmagasabb, itt az átlag 70 % körül alakult.

Az írásbeli eredménnyel a jelentkezők az összes pontszám felét érhetik el, a többi ponteredmény a tanulmányi átlagból és a jövő héten következő szóbeli vizsga eredményéből alakul ki. A szóbeli vizsgán abból az egy tantárgyból kell felelni, amely a jelentkezési lapon megjelölt tagozat főtárgya. Február 22-én, kedden matematikából és angolból, 23-án szerdán biológiából és magyarból fognak megmérettetni a felvételizők. Az általános tagozatra jelentkezők magyarból felelnek.

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.