KözéletA Belvárosi Katolikus Templom új külsőre vár

2011. július 25., hétfő
 
A Belvárosi Katolikus Templom új külsőre vár

Felázik a vakolat, porladnak a cserepek, és a belső terek is folyamatosan átnedvesednek. Egyszóval égető szükség lenne a Belvárosi Katolikus Templom felújítására. A munkának idén már nekifogott az egyház, ám a teljes renoválás komoly költséggel jár.

 

 

 

 

 

Még az 1760-as években épült fel barokk stílusban, az akkoriban betelepülő katolikusok temploma, amelyet ma Belvárosi Templom, vagy Szentháromság templom néven ismerünk. Az évszázadok alatt az idő vasfoga igen megdolgozta az épületet, amit a ’90-es években felújítottak. Az a renoválás a vártaktól elmaradt, hiszen a fedőréteg nem engedte át a nedvességet, ami a falakban egyre feljebb kúszott, így mostanra több méter magasságban átnedvesedtek a falak.

 

A felújítás így már elengedhetetlenné vált. A munkálatokba bele is fogott saját költségén az egyház és most a templom környékén járok csupasz falakat láthatnak.

 

„A korábbi tatarozás technológiája nem volt éppen a legszerencsésebb, mert a lélegző vakolatot nem megfelelően alkalmazták és ráadásul műanyag festékkel kenték le, ami éppen a lényegi funkcióját tette tönkre. vagyis lezárta a felületet és maga fölé nyomja a vizet. A homlokzatnál ez már három métert is elért, ezért úgy döntöttünk, hogy ne menjen tovább a nedvesség, hanem inkább száradjanak ki a falak a nyáron, és talán jövőre felhúzhatjuk az új homlokzatot is” – foglalta össze a felújítás jelenlegi állását Németh László esperes. „Nemrégiben egy darus autóval körbejavították a tetőt, közel 1700 cserepet kellett cserélnünk. A két oldalhajón és a szentély felett a régi cserepek már olyan állapotban voltak, hogy a viharoktól függetlenül, önmaguktól elporladtak volna” – folytatta az esperes.

 

A külső renoválás nagy vonalakban ennyiből állna, viszont a belső tér felújítása ennél is több munkaórát és pénzt emésztene fel. A templom belsejében teljes padlózat cserére lenne szükség. Mivel a szigetelés itt nem megoldott, a kövek folyamatos nedvességnek vannak kitéve. Ezáltal a templomi padok állapot is romlik, sőt a párás levegő a szobroknak és például a fa oltárnak sem tesz jót. Akár penészedésnek, gombásodásnak is indulhat a beltér. A megoldás a templom átfűrészelése és teljes padlózat cseréje lenne.

 

A teljes felújítás összege tízmilliós nagyságrendű lenne. Az eredeti tervek szerint az egyház saját forrásból finanszírozná a renoválást, de mivel a megoldandó problémák száma megnövekedett, így pályázati forrásokban is gondolkodnak.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.