SportA békákból aranyhalak lettek

2012. május 29., kedd
 

A Hód Úszó SE legfiatalabbjai a hétvégén két versenyen vettek részt, voltak akik életükben először. A vásárhelyi egyesület hetvennél több dobogós helyezést ért el.   

 

 

 

 

 

 

 

A vásárhelyi úszók az elmúlt hétvégét (sorozatban a negyediket) is versenyzéssel töltötték.  Ezúttal két helyszínen is rajtkőre álltak. Kőhegyi Ferenc és Csókay Miklós béka korú (2004 és fiatalabb) versenyzői szombaton Budapesten a Császár-Komjádi Uszodában az Országos Békatalálkozón vettek részt, míg a Hód Úszó SE többi úszója Szentesen a XVI. Óvodától az Olimpiáig Nemzetközi Úszóversenyen szerepelt.

 

Május 26-án a budapesti versenyen 4 fővel vett részt a csapat. Oláh Norbert (2004) esélyeshez méltóan minden számban aranyérmes lett, valamint a legjobbnak járó kupát is begyűjtötte.

 

Első nagy versenyén Ugrai Panna (2004), Nagy Petra (2004) és Kovács Zétény (2005) is nagyszerűen szerepelt. Panna 50 m mellúszásban 8., 50 m gyorsúszásban 11. helyezett lett. Petra 50 m mellen 12., 50 m háton 16. helyen ért célba. Zétény 50 m mellen 22., 50 m háton 24. helyezett lett korosztályában, míg a 2005-ben születettek mezőnyében mindkét számban a 4. helyezést érte el.

 

 

XVI. Óvodától az Olimpiáig: Ezen a versenyen a vásárhelyi egyesület teljes létszámban részt vett.  Az időjárás a szombati napon nem fogadta kegyeibe a versenyzőket, ennek ellenére már az első nap is kimagasló eredményeket hozott, amit vasárnap még túl is teljesítettek a Hód Úszó SE úszói.

28 arany, 17 ezüst és 16 bronzérmet szerezve az éremtáblázatot magasan nyerve zárták a viadalt.

Az egyesületek közötti pontversenyt a 2. helyen zárta a csapat. Egyéni legjobb lett: Nagygyörgy Nikolett (2000), Bánfi Bence (2000), Sipos Zoltán (2001), Tót Csaba (2002) és Köteles Dávid (1993).

 

A versenyen Mag Gergő, Lázár Boldizsár, Bácsi Bernát, Gajda Dalma, Huszár Sára, Acsai Vivien, Tót Emma, Bácsi Boglárka, Bánfi Bence, Sipos Zoltán, Kisalber Trisztán, Labozár Zsolt, Tót Csaba, Sipos Gábor, Csuka Levente, Szabó Bence, Borbás Gergő, Acsai Richárd, Vándor Tamás, Kovács Norman, Süli Ákos, Bányai Viktor, Seres Medárd, Köteles Dávid, Szentkereszty Cecília, Csókay Lenke, Nagygyörgy Nikolett, Huszár Anna, Csényi Lívia, Károlyi Fanni, Huszár Emese, Kovács Ildikó, Bánfi Botond, Herczegh Dorka, Bánfi Babett, Herczegh Zsombor, Zsótér Nóra, Nagy Petra, Ugrai Panna, Oláh Norbert, Kovács Zétény, Tóth Márk, Andrikó Cintia, Oláh Viktor és Hornyák Alex indult.

 

Edzők: Béres Csaba, Kőhegyi Ferenc, Csókay Miklós, Olaszné Bajusz Andrea és Tóth Tibor.

 

Olvassa el ezt is!

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.