Kultúra, oktatásA barokktól a kortársig

2017. július 7., péntek
 
A barokktól a kortársig

Fuvolán és fagotton ‑ zongorakísérettel ‑ csendülnek fel a klasszikus zene jó háromszáz éves, de ma is aktuális remekművei szombaton a háromszáz éves hódmezővásárhelyi Református Ótemplom falai között. A Szeged Classic Trio koncertje július 8-án 18 órakor kezdődik.

 

 

 


 

A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatóiból álló Szeged Classic Trio repertoárja a barokktól a kortárs szerzők zenéjéig terjed. A szombati vásárhelyi koncertre jegyet váltók élvezhetik a barokk nagymestereinek, Telemann, Haydn, Rameau, Richter műveit, de felcsendül a Zongora atyjának is nevezett Clementi szonátája éppúgy, mint a legifjabb Bach Prestoja, valamint Norvégia szellemét idézi meg Grieg Pillangó és Notturno című darabja. Hallható lesz egy részlet Rossini operájából, a Sevillai borbélyból, míg a kortárs zenét Kovács Béla klarinétművész Bach előtt tisztelgő kompozíciója képviseli.

 

A szegedi zenei társulat, Varga Laura fuvolaművész, Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész a megyeszékhely komolyzenei életének évek óta aktív és népszerű szereplője.

Az Artisjus-díjas művészek most szombaton a hódmezővásárhelyi közönség előtt mutatják be könnyed, de mégis felemelő nyáresti műsorukat.

 

Olvassa el ezt is!

Aki bújt, aki nem...

Aki bújt, aki nem...

A vásárhelyi rendőrök és egy tolvaj főszereplésével klasszikus mozis vígjáték elevenedhetett meg a napokban Hódmezővásárhelyen.
Lendületben az Északi elkerülő építése

Lendületben az Északi elkerülő építése

Július 8-9-i hétvégén a 47-es út felett beemelik a 4-4 db, egyenként 23,8-25,8 m közötti hosszúságú íves tartógerendát. Helyzetjelentés látványos fotókkal.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.