KözéletA Bajcsy-Zsilinszky utcába költözött a VTV

2012. november 2., péntek
 
A Bajcsy-Zsilinszky utcába költözött a VTV

Az Ady Endre utcai tűz olyan károkat okozott, ami miatt a kommunikációs, az elektromos hálózat használhatatlanná vált. Hogy a város ne maradjon a helyi TV nélkül, elköltöztek, de csak híradót és régebbi műsorokat sugároznak.

 

 

 

Ideiglenesen a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 70. szám alá, az egykori Mérleggyár irodaépületébe, a HVSZ Zrt. központjába települt át a Vásárhelyi Televízió.

A tervek szerint tavaszig tartó felújítások befejezéséig, csak híradót és régebben gyártott, a szakzsargonban „konzerv műsort” tudnak sugározni.

 

Megírtuk, október 12-én éjjel érkezett a riasztás arról, hogy tűz ütött ki a városi tévé épületében, Hódmezővásárhelyen az Ady Endre utcában. A kiemelt, kettes fokozatú tűzhöz kiérkező egységek megállapították, hogy az épület földszintjén lévő sérült gázóra miatt az épület telítődött gázzal. A robbanásveszély miatt a környező épületekből tizenegy lakót ki kellett telepíteni. A gázszolgáltató szakembereinek sikerült a főcsapot elzárniuk.

A tűz az épületben nem terjedt tovább, de a kommunikációs kábelek, az elektromos hálózat súlyosan károsodott, ami lehetetlenné tette a 3. emeleten lévő VTV működését. Nemcsak a ezeknek és a gázvezeték javítására, cseréjére van szükség, hanem összekormozódott falak vakolására, festésére is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.