KözéletA baglyok továbbra kedvelik Vásárhely nyugodt belvárosát

2011. október 9., vasárnap
 

Igaz, annak idején sokan sajnálkoztak, hogy a Városház utcai volt rendelőintézet udvaráról elzavarták, a Lázár utcai fákra riasztóval kergették el a baglyokat, igenis továbbra is kedvelik Vásárhely nyugodt belvárosát! Mint az fotóinkon látható, mi megtaláltuk őket!

 

 

Fotó:VH

 


Igaz a Vásárhelyi Hírek fotósának „machinációját” még abban a biztonságosnak tűnő magasságban ülő baglyok sem szívlelték, mert egyikük jókora gombócot hányt ki.

 

Az elmúlt télen a Zrínyi utcában két fán hetvennél több fülesbaglyot lehetett megszámolni, a Z-bérházaknál is ült néhány a fákon. A baglyok évek óta azért húzódtak a városba, mert a nagy hideg és vastag hótakaró miatt megfogyatkoztak az egerek, pockok, más apró rágcsálók. Aztán már maradtak az évszakváltásokat követően is.  

 

Most a Hódi Pál utca egyik kertjében „dekkolnak” tucatnyian. A ház tulajdonosa kérte, maradjon titok, hol laknak a ritka és szép madarak. Nem baj, ha nem bolygatjuk meg a nyugalmukat. Bár hatalmas fehér ürülékük és emészthetetlen csomóik menetrend szerint érkeznek a magasból, még a rendszeres takarítással járó kellemetlenséget is megéri, hogy nyugodt helyet találtak maguknak.  

 

 Hallgassa meg a réti fülesbagoly hangját ! KLIKK!


 

Réti fülesbagoly

 

Testhossza 37-39cm, szárnyfesztávolsága 0,95-1,1m. Tollazata világos sárgásbarna, hátoldalán világos és sötét csíkokkal. Hasa világos, a mell csíkozása erőteljesebb.  A hím és a tojó színezete egyforma.  A réti fülesbagoly részben nappali aktivitású, nem csak éjjel mozog.  Leginkább a talajon ül, néha kerítésoszlopokon vagy hasonló kiugró helyeken is megfigyelhető.
Hangja: Mély, többtagú „uh-uh-uh” huhogás, melyet főleg a nászidőszak kezdetén, röptében hallat. Nászrepülés közben gyakran tapsol a szárnyaival. Magas, ugató hangját főleg az inkubációs idő alatt hallani, a fészek közelében. Élőhelye: Nyílt területeken, hangásokban, lápokon, cserjésekben költ.  A költési időn kívül szántóföldeken is látható. Közép-Európában nyári vendég, márciustól októberig. 
Elterjedése: Közép- és Észak-Európa, Ázsia, Észak-Amerika és Dél-Amerika déli része.
Életmódja:
A baglyok többnyire szürkületi és éjszakai életmódú ragadozók. A réti fülesbagoly főként kisebb rágcsálókat, pl. mezei pockot és más kisemlősöket zsákmányol. 

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.