Kultúra, oktatás80 laptop a vásárhelyi tanulóknak

2012. június 19., kedd
 
80 laptop a vásárhelyi tanulóknak

Alig több mint egy hét van, hogy pályázatot nyújthat be minden olyan hátrányos helyzetű tanuló, aki Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fenntartásában működő oktatási intézmény 7-13. évfolyamán aktív tanulói jogviszonnyal rendelkezik, és bizonyítható módon a családjában számítógép illetve laptop nem áll rendelkezésre, továbbá családja anyagi helyzete nem teszi lehetővé személyi számítógép, vagy laptop beszerzését.

 

80 laptop vár gazdára. Balázs József az Önkormányzat oktatási csoportjának a vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, az iskolában kérhető egyszerűen kitölthető adatlapon a tanuló osztályfőnöke által írt, az intézmény vezetője által hitelesített ajánlás, valamint szülői nyilatkozat benyújtása szükséges arról, hogy a gyermek még nem rendelkezik laptoppal vagy számítógéppel, és ezeknek az eszközöknek a beszerzését a család anyagi helyzete nem teszi lehetővé. A tanulmányi eredményekben is van néhány további feltétel: a 4,5 feletti tanulmányi átlag, vagy az előző tanév végéhez képest legalább 0,5-es átlagjavítás 4,0 átlagot elért, legalább 1,0-es átlagjavítás 3,5-3,9 közötti átlagot elért tanulók esetében.

Az elbírálásnál előnyt jelent városi, megyei valamint országos versenyeken elért kiemelkedő teljesítmény, igazolható tudományos tevékenység folytatása.

 

A tanulói laptop pályázaton rendelkezésre bocsátott informatikai eszközök az 1 év használati időt követően újrapályázhatók- a pályázó tanuló tanulmányi előmenetelének és szociális helyzetének felülvizsgálata mellett.

 

Olvassa el ezt is!

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.