Gazdaság700 milliós EU-s támogatás Hódmezővásárhelynek

2012. október 19., péntek
 
700 milliós EU-s támogatás Hódmezővásárhelynek

Jövő év elején megkezdődhet a Szabadság tér és környékének átfogó felújítása - jelentette be pénteken Almási István polgármester.

 

 

 

 

 

Az önkormányzat a csaknem 900 millió forintos fejlesztéshez 694 millió forintnyi uniós és kormányzati támogatást nyert - mondta a politikus a beruházásról tartott sajtótájékoztatóján.

A Szabadság tér Hódmezővásárhely társadalmi, fizikai, gazdasági szempontból is leszakadással fenyegetett településrésze: a lakásállomány leromlott, kevés a közösségi funkciót betöltő tér. Az önkormányzat ezért egy átfogó felújítási programot dolgozott ki, amely a Szabadság téren és környékén lakók életének szinte minden területén érezteti majd hatását - hangsúlyozta a polgármester.

 

Több mint 300 millió forintból felújítják hat társasház homlokzatát és kicserélik a nyílászárókat, helyreállítják a városrész valamennyi terét, útját és járdáját, a zöldfelületeket, és az ott működő óvodához kapcsolódóan egy új játszóteret is kialakítanak. A közbiztonság javítása érdekében a téren kamerás megfigyelőrendszert építenek ki. Almási István Hódmezővásárhely polgármestere arról is beszélt, hogy mintegy 127 millió forintos beruházás keretében megújul a Szent István Általános Iskola Szent István tér 3. szám alatti épületének homlokzata, nyílászárói, tetőszerkezete, 20 millió forintból megújul a piac piaccsarnoka, 15 millió forintos felújítás keretében sor kerül a Szent István Király plébánia nyílászáróinak cseréjére, valamint a lábazati vízszigetelésre. Megújul a Városi Stadion öltözője közel 64 millió forintból, ahol gépészet korszerűsítésre, teljes külső hőszigetelésre, nyílászárók cseréjére és a vizesblokkok felújítására kerül sor – ismertette a részleteket Almási István.

Közlése szerint a városrész-rehabilitáció - a kivitelező közbeszerzési eljáráson történő kiválasztása után -, várhatóan a jövő év elején indulhat el, és a tervek szerint 2014 decemberére fejeződik be.

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről

Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.