Közélet6 ezer embert bocsátanak el a közszférából

2012. január 12., csütörtök
 
6 ezer embert bocsátanak el a közszférából

A közszféra több mint 6 ezer dolgozójától válik meg egy szerdai határozata alapján a kormány.  A kormány az idei államháztartási hiánycél elérésével és a hatékonyabban működő állam kialakításával indokolja a döntést. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.

 

 


Több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb embert a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium alá tartozó szervezetekből küldik el. Itt több mint 2800 embert bocsát el a kormány, főként a fővárosi és a megyei kormányhivatalok munkatársaitól válnak meg. Számos minisztériumnak, kutatóintézetnek, hatóságnak, de még az adóhivatalnak is csökkentenie kell a dolgozói létszámát.

A Miniszterelnökségről 19, a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és intézményeitől 742, a Belügyminisztériumtól 200, a nemzetgazdasági tárcától és intézményeitől pedig 350 embernek kell távoznia. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és intézményei 903 dolgozótól válnak meg. A fejlesztési minisztériumból és a hozzá tartozó hivataloktól 393 embert bocsátanak el. A Külügyminisztérium annyi kedvezményt kapott, hogy a létszámcsökkentés 50 százalékát jövő januárra halaszthatja, összesen 279 dolgozót kell elbocsátania.

A döntés a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érinti. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létszáma 577-tel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé 39-cel csökken. A Központi Statisztikai Hivataltól 70, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól és szerveitől 162, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól pedig 159 embert küldenek el.

Az elbocsátások az első félévben várhatók. A kormány határozatában az is szerepel, hogy az elbocsátottak támogatása érdekében egy Karrier Híd Programot indítanak el.

 
 
Forrás: OP
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.