Közélet541 vásárhelyi fiatal kapott vásárlási utalványt

2012. augusztus 27., hétfő
 
541 vásárhelyi fiatal kapott vásárlási utalványt

Tízmillió forinttal segítették a vásárhelyi cégek, vállalkozások, vállalkozók és magánszemélyek a nyári gyermekétkeztetést, ez jóval több volt, mint a szükséges ötmillió nyolcszázezer forint, ezért a fennmaradó összegből az önkormányzat 10 ezer forintos vásárlási utalvánnyal támogatott 541 vásárhelyi, felnőtt korú, hátrányos helyzetű tanulót. Almási István a Polgármesteri Hivatal díszteremben személyesen adta át az utalványokat az érintetteknek.

 

Hódmezővásárhelyen a nyári gyermekétkeztetés 24 millió 200 ezer forintba került. A költségek jelentős hányadát, azaz 18 millió 400 ezer forintot az önkormányzat az Emberi Erőforrás Minisztériumtól pályázaton megnyert, a fennmaradó 5 millió 800 ezer forintot pedig önrészként kellett finanszíroznia. A város idén is a vállalkozásoktól, vállalkozóktól, cégektől és magánszemélyektől kért segítséget, és gyűjtést szervezett. Ennek köszönhetően közel 10 millió forint gyűlt össze, melyből nemcsak több mint 1300 gyermek étkezhetett június közepétől augusztus 16-ig ingyenesen a nyári szünet ideje alatt, hanem a fennmaradó összegből további fiatalok számára is támogatást nyújtott az önkormányzat.

- Megvizsgáltuk, hogy melyik rétegnek kellene adni. Az óvodásoknak szoktunk szervezni gyermekkarácsonyt, ahol megajándékozzuk őket. Az iskolásoknak szoktunk minden évben a tanévkezdéshez segítséget nyújtani, akik rászorulnak. Ám van egy korosztály, Hódmezővásárhelyen 541 főt érint, akik hátrányos helyzetűek és felnőtt korúnak számítanak, de tanulmányaikat folytatják. Vagy szakmai képzésben vesznek részt, vagy egyetemi, főiskolai képzésben, vagy a középiskolai tanulmányaikat fejezik be – mondta Almási István alpolgármester.

Az érintettek egyenként 10 ezer forintos, sportszerekre költhető vásárlási utalványt kaptak, amelyet három vásárhelyi sportszerboltban vásárolhatnak le. A támogatás az EVP programjaival összefüggésben ilyen módon is a rendszeres testmozgást kívánja támogatni.

Almási István alpolgármester köszönetet mondott azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik ezt lehetővé tették, majd személyesen adta át a fiataloknak a vásárlási utalványt.

 
 
Forrás: hodmezovasarhely.hu
 

Olvassa el ezt is!

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.