Közélet25 személyes midibusz a vásárhelyi közlekedésben

2011. október 10., hétfő
 
25 személyes midibusz a vásárhelyi közlekedésben

A Tisza Volán új midibusszal szállítja az utasokat Hódmezővásárhelyen több helyi vonalon. A részben hazai gyártású járművet nettó 21 millió forintért vásárolta a Tisza Volán– tájékoztatott Dr. Szeri István vezérigazgató.

 

 

 

 

A társaság a közszolgáltatási szerződés keretében üzemelteti a helyi autóbuszjáratokat Hódmezővásárhelyen. A megállapodás alapján a járműflotta átlagéletkora nem haladhatja meg a nyolc évet, ezért, valamint a szolgáltatási színvonal javítása érdekében folyamatosan vásárolnak új buszokat – mondta a vezérigazgató.

 

A Mercedes hajtáslánc és alváz felhasználásával Magyarországon gyártott buszban 10 ülő és 15 állóhely található. A városi közlekedésnek megfelelően hatfokozatú kézi váltóval felszerelt, 7,5 méter hosszú járművet hathengeres, 190 lóerős, Euro 5-ös minősítésű dízelmotor hajtja. A kellemes hőmérsékletet nyáron klíma, télen pedig a motortól független állófűtés biztosítja, a kerekes székkel vagy babakocsival közlekedő utasok felszállását pedig a hátsó ajtónál rámpa segíti. A busz utastájékoztató-rendszere automatizált.

 

Az új midibusz az aktuális forgalmi viszonyoknak megfelelően több vonalon is szállítja majd a vásárhelyi utasokat – tette hozzá Dr. Szeri István.

A jármű Mercedes Sprinter alapokra épült, eddig összesen hat hasonló busz készült, ezek közül öt Németországba került. A hódmezővásárhelyi az első, melyet Magyarországon helyeztek forgalomba.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.