Kék hírek24 órán belül elfogták a hódmezővásárhelyi betörőket

2011. április 27., szerda
 

Az élelmiszerbolt vezetőjét meglepte a rendőrség nyomozásának sikeressége. Az elkövetéssel gyanúsítottaknál a házkutatás is eredményes volt.

 

 

 

A locsolkodás helyett élelmiszerboltba tört be négy hódmezővásárhelyi fiú Húsvét hétfőn. A vásárhelyi nyomozók gyorsan elfogták őket. Hárman beismerték tettüket, míg egyikőjük azt mondta, nem is ismeri a többieket.

Kedden hajnalban észlelte a Síp utcán lévő ABC tulajdonosa, hogy ismeretlenek betörtek és különféle élemiszert: chipset, édességet, alkoholt és készpénzt vittek el. A rendőrség tájékoztatása szerint a helyszíni szemle és az adatgyűjtés eredményeként a vásárhelyi nyomozók feltérképezték a lehetséges elkövetői kört, majd tegnap négy hódmezővásárhelyi 17 és 22 év közötti fiúnál házkutatást tartottak, melynek során számos betörésből származó tárgy került elő. A nyomozók megtalálták azt a helyet is a bolt közelében, ahol a fiatalok letették a kerékpárjaikat, majd elrejtették a zsákmány egy részét.  A fiatalok közül hárman beismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták, hogy gondosan kiválasztották a boltot, beszerezték a betöréshez szükséges pajszert és még zseblámpát is vittek magukkal. A bűncselekmény 22 éves gyanúsítottja azonban azt vallotta, hogy testvérén kívül nem ismeri a kompánia tagjait, aminek ellent mond, hogy a vásárhelyi járőrök már többször igazoltatták őket együtt a városban. Ellenük lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

A bolt tulajdonosa a Vásárhelyi Hírek munkatársának elmondta, a nagy vasajtó lakatját levágva jutottak be az üzletbe. Még ottjártunkkor is leltározott, a kárt százezer forint körülire becsüli. Az számára is nyilvánvaló volt, hogy az édesség és a chipsek és az alkohol fiatalok betörésére utalt. A pénztárgépből elvitték a tízezer forint körüli váltópénzt is. Munkatársunknak elmondta, nagyon kellemesen csalódott a rendőrségben, alapos és gyors munkát végeztek. Ezért külön köszönettel tartozik. Azt is elmondta, a szupermarketek jelenléte miatt, nagyon nehéz egy ilyen kisboltnak, amely a makói elkerülő út megépítése miatt, még jobban kiesik a járműforgalomból, azonban a kis forgalom és a betörés ellenére sincs szándékában bezárni. Vevőköre nagyon sok idős, kedves emberből áll, akiket név szerint ismer, nem fogja őket cserben hagyni, mondta a bolt tulajdonosa.      
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.