Kultúra, oktatás2013 januárjától működtetné az állam az iskolákat

2011. december 8., csütörtök
 
2013 januárjától működtetné az állam az iskolákat

Csak 2013 januárjától venné át az állam a tervek szerint a helyi önkormányzati iskolák fenntartását is, a 2012-2013-as tanévet még a helyhatóságok indítanák el – mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.

 

 

 

 

A szakpolitikus a Felvételi Információs Szolgálat VIII. Országos Oktatási Konferenciáján tartott előadásában felidézte, hogy a megyei fenntartású intézményeket a megyei kormányhivatalok az elképzelések szerint már 2012. január 1-jétől átveszik. Közölte azt is: nem ért egyet azzal, hogy a nagy önkormányzatok nem vehetik vissza iskoláikat az államosítás után, de a törvényjavaslatban jelenleg nem szerepel ez a lehetőség.
Pokorni Zoltán elismerte, hogy “a kis önkormányzatok valóban vergődnek” az iskolafenntartással, sokuknak oktatási szakértőik sincsenek. Véleménye szerint azonban a nagy önkormányzatok képesek lennének ellátni az oktatási intézmények fenntartását, esetükben az államosítás indokolatlan. Hétfő hajnalig még úgy tűnt, hogy úgynevezett visszaszerződésekkel a nagyobb települések visszavehették volna az államtól bizonyos iskoláikat, ahol ez indokolt lett volna – tette hozzá.
Szólt arról, hogy egész Európában a magyar közoktatás képes a legkevésbé ellensúlyozni a családok szociális, anyagi, kulturális különbségeit, és négyszeres különbség van az országban a diákokra fordított pénz tekintetében. Rámutatott arra, hogy a szegregáció a szabad iskolaválasztás miatt következett be, mert a jó iskolák választhatnak a jelentkező gyermekek között, akik pedig oda nem jutnak be, csak “gettósodó” iskolába járhatnak.

A politikus, a XII. kerület polgármestere közölte, az állam részben fenn akarja tartani a felsőoktatásban az államilag finanszírozott hallgatói státuszt, ennek érdekében állami ösztöndíjat hoz létre. A tervek szerint 30 ezren teljes, 15 ezren pedig részösztöndíjat (ez a teljes ösztöndíj felét teszi ki) kapnak, ezenkívül csak önköltséges képzés lesz.
Pokorni Zoltán hangsúlyozta: ehhez azonban nagyobb összegű diákhitelre lesz szükség, ennek visszafizetésére az egyik lehetőség, hogy a hallgató majdani munkáltatója vállalja át a diákhitel visszafizetését, a törlesztést pedig akkor kezdik meg, amikor a végzettek elhelyezkednek.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy ha a felsőoktatásba való bejutás követelményévé teszik a nyelvvizsgát, akkor a hátrányos helyzetűek még kevesebb eséllyel pályáznak a továbbtanulásra. Szerinte a nyelvi érettségi vizsga magasabb szintű teljesítését lehetne a felvételik kritériumául szabni.

Pokorni Zoltán kitért arra, hogy több tízezer fiatal nem kapja meg diplomáját nyelvvizsga hiányában, ezért a legújabb kormányzati döntés értelmében az intézmények 2016-ig mentesíthetik azokat a hallgatóikat a nyelvvizsga-követelmények alól, akik tanulmányaik befejezése után három éven belül nem tudnak nyelvvizsgát letenni. Erről azonban az egyetemek, főiskolák szenátusainak kell dönteniük – tette hozzá.
A rendezvényen előadást tart mások mellett Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetője, Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, Antal János, az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatója és Bartók István, az Edutus Főiskola rektora is.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.