Közélet2012-től átveszi az iskolákat az állam

2011. szeptember 14., szerda
 
2012-től átveszi az iskolákat az állam

Elsöprő többséggel mondott igent a Fidesz-KDNP frakció Orbán Viktor miniszterelnöknek arra a kérdésére, hogy újjá kell-e szervezni a közoktatást, és támogatta, hogy a következő tanévtől az önkormányzati óvodák kivételével állami fenntartásba kerüljenek az általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák - közölte Lázár János szeptember 9-én, hajdúszoboszlói tájékoztatóján.

 

 

 

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a képviselőcsoport ugyanakkor nyilvánvalóvá tette: nem az önkormányzatok felelősek azért, hogy a jelenlegi oktatási rendszer "szegregál, diszkriminál, növeli a különbségeket, nem biztosítja az esélyegyenlőséget, s ez alapvetően befolyásolja Magyarország versenyképességét."
Lázár János az elmúlt 20 év egyik legsúlyosabb hibájának nevezte a magyar oktatási rendszer "lezüllesztését". Beszámolója szerint erről a témáról hosszú vita folyt mind a Fidesz elnökségében, mint a frakcióban. A vita fontos elemének nevezte, hogy az állami szerepvállalás mellett milyen szerepe lesz az önkormányzatoknak a jövőben a közoktatásban.
Kósa Lajos debreceni polgármester vezetésével a frakció munkacsoportot hozott létre, amely javaslatot tesz az önkormányzati szerepvállalásra - fűzte hozzá. A kormány nyitott az önkormányzatokkal való együttműködés kapcsán, abban, hogy "megmaradjon a jó kapcsolat". Ugyanakkor - mint kifejtette -, megfogalmazták kétségeiket is, miszerint az új állami oktatás akkor lesz sikeres, ha képes lesz professzionálisan fenntartani a szervezetet. Erre Orbán Viktor miniszterelnök garanciát vállalt - tette hozzá a frakcióvezető.

 

Olvassa el ezt is!

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.