Közélet2012-ben tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok

2011. január 30., vasárnap
 
2012-ben tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok

Elengednék a  működési nehézségeiből fakadó adósságokat, a kisebb lélekszámú településeket polgármester helyett, akár választott elöljárók is vezethetnék, így ezeknek a kistelepüléseknek nem lenne sem képviselő-testülete, sem bizottsága.

 

 

Jövőre pénzügyileg tiszta lappal indulhatnak az önkormányzatok, ez azt jelenti, hogy az állam még az idén fel kívánja számolni a szektor működési nehézségeiből fakadó adósságokat - közölte a Belügyminisztérium államtitkára az MTI-nek adott interjújában. Tállai András elmondta, a 2011-es költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok egyedi támogatására. Hozzátette: ebből a keretből csak a működési jellegű adósságokat kívánják felszámolni, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat ez nem érinti.

Közölte, az idén újra akarják szabályozni az önkormányzatok helyét és szerepét az alkotmányban, majd ezt követően egy új önkormányzati törvényben. Mint fogalmazott, ez számos kérdést felvet, köztük azt: szükséges-e, hogy a legkisebb településeknek is önálló polgármestere, képviselő-testülete, bizottságai és jegyzője legyen. Azt kell mindenekelőtt tisztázni, milyen típusú önkormányzatokra van szükség Magyarországon - fűzte hozzá. Elmondta, alternatíva lehet, hogy a kisebb lélekszámú településeket akár választott elöljárók is vezethetnék, így ezeknek a kistelepüléseknek nem lenne sem képviselő-testülete, sem bizottsága.

Az elöljáróknak ugyanaz lenne a feladata, és ugyanolyan jogai lennének, mint a polgármesternek és a képviselő-testületnek, így az adott település érdekeit kellene képviselniük. Jelezte: ismernek jó nemzetközi példákat, ezeket tanulmányozni fogják. Tállai András ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, ha ezen a szinten változtatnak az önkormányzati rendszeren, akkor az "alapjaiban megváltoztatja az egészet".

Elmondta, a következő ciklustól várható változásokat az indokolja, hogy jelenleg egy szétaprózódott és nagy költségekkel terhelt rendszer van Magyarországon. Az "én váram" szemlélet helyett a térségben való gondolkodás kerülhet előtérbe - fogalmazott.

Tállai András szólt arról is, hogy jövőre a pénzügyi szempontból rendbe tett önkormányzatoknak már kevesebb feladata lesz, hiszen számos hatáskör átkerül a kormányhivatalokhoz, illetve a későbbi járási hivatalokhoz. Elmondta, az igazgatási feladatok mellett a közoktatás is állami feladat lehet, és az egészségügyet is szeretnék önkormányzati szempontból rendezni, így a jövőben már csak a tipikusan helyhatósági feladatok maradnak helyben. Ezáltal egy sokkal hatékonyabb költségvetésű, az állam által jobban finanszírozott önkormányzati rendszer jön létre vélhetően már 2012-ben - tette hozzá.

Az önkormányzatok nem működési célokat szolgáló hiteleivel, kötvénykibocsátásával kapcsolatban azt mondta: ezt át kell tekinteni és alaposan fel kell mérni, majd amikor már egyértelműen látható a probléma nagysága, koncepciót dolgoznak ki. Elmondta, azt szeretnék, ha a jövőben az Állami Számvevőszéknek vagy valamelyik miniszternek is szerepe lenne az önkormányzatok hitelképességének a vizsgálatában, a hitelfelvétel engedélyezésében. Az államtitkár úgy látja, az önkormányzati vagyonnal rosszul vagy felelőtlenül gazdálkodó közéleti személyekkel, polgármesterekkel vagy képviselő-testületekkel szemben szankciót kellene alkalmazni.

 

Forrás: MTI

 

Olvassa el ezt is!

Nyári gumival hóesésben

Nyári gumival hóesésben

A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll

A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Kiképzőközpont épül Vásárhelyen

Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.