Gazdaság2012-ben is kiemelt ágazat az állattenyésztés

2011. december 22., csütörtök
 
2012-ben is kiemelt ágazat az állattenyésztés

Január második felében utalják a területalapú támogatás második felét. új támogatási formák indulnak, a régiek pedig kicsit átalakulnak.

 

 

 

 

 

 

A kormány továbbra is kiemelt ágazatként kezeli az állattenyésztést – szögezte le Dr. Feldman Zsolt helyettes-államtitkár a Juh-, és Kecsketenyésztők Szövetségének év végi küldöttgyűlésén Herceghalomban – majd hozzátette: a minisztérium a szűk költségvetési keretek között is igyekszik megtalálni annak lehetőségét, hogy az állattartók támogatása az idei évhez hasonló mértékű maradhasson a következő időszakban is. Az állattartók földhöz jutását segíti az októbertől elindult, 65 ezer hektár állami földterület haszonbérbe-adási pályázata. Nem egészséges viszont az, hogy a juhlétszám alakulása ennyire szoros kapcsolatban áll a támogatások mértékének változásával – hívta fel a résztvevők figyelmét az államtitkár. A tárca kimutatása szerint a juhtartók árbevételében a támogatások aránya 73 százalék, ami nagyon sebezhetővé teszi az ágazatot. Más szektorokban, mint pl. a zöldség-gyümölcs vagy a baromfi ágazat esetén, a támogatások aránya az árbevétel 5-8 százalékát teszik ki. A juhlétszám a csatlakozás óta folyamatosan csökken, év végére a nőivarú juhok száma alig haladja meg a 900 ezret. Ez a támogatásra jogosult 1,146 milliós lehetőségnek kevesebb mint 80 százalékos kihasználását jelenti.

A területalapú (SAPS) támogatások első felét október közepétől kezdődően utalta az MVH. A második rész, aminek összege 135 milliárd forint, kifizetését január második felében kezdi meg a hivatal. Az állatalapú támogatások pontos mértékét meghatározó támogatási rendelet információnk szerint hamarosan megjelenik. A tervezetben az alábbi összegek szerepelnek:

 

-          termeléshez kötött anyatehén támogatás                    47 200 Ft

-          hízóbika támogatás                                                          43 200 Ft

-          tejkvóta támogatás                                                                4 Ft

-          extenzifikációs támogatás                                              16 000 Ft

-          anyajuh támogatás                                                             1 220 Ft

-          juhtej termelés esetén anyajuh támogatás                     980 Ft

-          KAT kiegészítő anyajuh támogatás                                1 930 Ft

-          De minimis anyajuh támogatás                                     1 900 Ft

-          De minimis anyakecske támogatás                              3 000 Ft

 

Jövőre is megnyitják az állattartókat segítő jogcímeket, mint a sertés-, és a baromfitartóknak nyújtott állatjóléti támogatást, az állati hulla-, illetve hulladék elszállítás és megsemmisítés támogatását, az állategészségügyi vizsgálatok díjának támogatását, a tenyésztés-szervezési támogatást, továbbá az egyes állatbetegségek felszámolására nyújtott támogatást. Ezek keretét úgy határozzák meg, hogy azok egész éven át kitartsanak. Ezeken túl a likviditási gondok áthidalására kialakított és a 2011-ben meghirdetett forgóeszközhitel-finanszírozási konstrukciók igénybe vehetők lesznek 2012-ben is.

 
 
Forrás: agroline
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.