Közélet160 magyarországi járás jöhet létre 2013-tól

2011. december 27., kedd
 
160 magyarországi járás jöhet létre 2013-tól

Két változat is készült a kormány számára a járások újbóli bevezetésével kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Az esélyesebb forgatókönyv szerint 2013-tól 160 -180 járás lehet Magyarországon.

 

 

 

 


A napilap információi szerint a kormány szerdai ülésén napirendre került egy, a járásrendszer újbóli bevezetésével kapcsolatos jelentés is. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) két változat készült: az egyik szerint 160, a másik alapján 220 járás lenne Magyarországon.

A kabinet ülésének egyik résztvevője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy "jelen állás szerint a kormány az első változatot támogatja, így valószínűleg 160, esetleg 180 járást alakítunk majd ki 2013-tól".

A KIM tervei szerint ezen járások határai a jövőbeli választókerületek határaihoz igazodnak majd - ismerteti a napilap pénteki száma.

 

Lehet azonban, hogy már 2012 közepén ki kell alakítani a járási rendszert, mert csak úgy indulhatnak el 2012 őszén az állami iskolák, ha a járási hivatalok megalakítását 2013 januárjához képest fél évvel előre hozzák. Ennek az az oka, hogy a települési önkormányzatok által fenntartott oktatási intézményeket már a 2012-es őszi tanévkezdésre átadják az államnak.

 
 
Forrás: mnonline - VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.