Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943. január 12-én érte a Don folyónál védelmi állásokba húzódott 2. magyar hadsereget az első nagyarányú szovjet támadás, melyet néhány napon belül újabb csapások követtek.

A rosszul ellátott, gyengén fölszerelt magyar csapatok csak egy-két napig tudtak szervezetten ellenállni a tankokkal támadó szovjet rohamoknak. A következő két hétben a 2. magyar hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, hadrendje felbomlott, több egységét bekerítették és felmorzsolták, miközben a hadsereg zöme a nehézfegyverzetet hátrahagyva próbált kiszabadulni a gyűrűből.

A doni katasztrófa az egyik legsúlyosabb vereségként vonult be a magyar hadtörténetbe, és a második világháború magyar történetének meghatározó elemévé lett a történelmi emlékezetben. A kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza.

Minden évben a II. világháború keleti-hadszínterén hősi halált halt honvédekre és a munkaszolgálatos áldozatokra gyászmisével és koszorúzással emlékeznek Hódmezővásárhelyen. Január 12-én a Hősök Terén 10 órakor lesz a megemlékezés és a koszorúzás. 18 órakor gyászmisét tartanak a belvárosi Szentháromság Templomban.

A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: százhúszezer főre tehető az elesett, sebesült, fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Nem volt olyan család, amelyik ne siratta volna valamelyik férfitagját. A hadseregvezetés és a kormány igyekezett agyonhallgatni, eltitkolni a doni katasztrófát, majd a kommunista hatalom a "bűnös hadsereg" bélyegét sütötte honvédjeinkre, és tiltotta a hősi halottakra, az áldozatokra való emlékezést. Évtizedekig titkolni kellett, amiben ma már a hadtörténészek is egyetértenek, hogy katonáink erőn felül helytálltak – a szovjet veszteségek nagyságrendben ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké és megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg katlanba zárja és teljesen megsemmisítse a doni fronton szolgáló magyar, német és olasz seregtesteket.