Közélet113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza

2014. január 8., szerda
 
113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza

71 évvel ezelőtt következett be a magyar történelem legtöbb áldozatot követelő veresége a Don-kanyar poklában.

 

 

 

 

A szovjet Vörös Hadsereg 1943 januári, átfogó támadása következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része: a kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza. A II. világháború keleti-hadszínterén hősi halált halt honvédekre és a munkaszolgálatos áldozatokra gyászmisével és gyertyagyújtással emlékeznek.

 

A Belvárosi Katolikus Templomban január 11-én, szombaton este hat órától gyászmisét celebrál Németh László esperes, plébános és Dr. Alácsi Ervin százados, r.k. tábori lelkész; imát és beszédet mond Demeter János tartalékos református tábori lelkész. A gyászszertartást követően az emlékezők száztizenhárom, a vásárhelyi hősi halottak neveivel ellátott gyertyával vonulnak át a Hősök terére a második világháborús emlékműhöz. A megemlékezésen verset szaval Benkő László.

 

A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: százhúszezer főre tehető az elesett, sebesült, fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Nem volt olyan család, amelyik ne siratta volna valamelyik férfitagját. A hadseregvezetés és a kormány igyekezett agyonhallgatni, eltitkolni a doni katasztrófát, majd a kommunista hatalom a "bűnös hadsereg" bélyegét sütötte honvédjeinkre, és tiltotta a hősi halottakra, az áldozatokra való emlékezést. Évtizedekig titkolni kellett, amiben ma már a hadtörténészek is egyetértenek, hogy katonáink erőn felül helytálltak – a szovjet veszteségek nagyságrendben ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké és megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg katlanba zárja és teljesen megsemmisítse a doni fronton szolgáló magyar, német és olasz seregtesteket.

 

Olvassa el ezt is!

Ismét látogathatók a vásárhelyi kiállítások

Ismét látogathatók a vásárhelyi kiállítások

Kedd óta ismét látogatható a Tornyai János Múzeum és kiállítóhelyei, az Alföldi Galéria, az Emlékpont, valamint a Zsinagóga és Magyar Tragédia 1944. kiállítóhely.
Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Április

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Április

Árvíz, fenekébe fújt, iskola kálvária, búcsú a Péczely épületétől, Hód-Mezőgazda földek a célkeresztben, trafiknyitás Vásárhelyen, rontás a pénzen, és még sok más!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.