71 évvel ezelőtt következett be a magyar történelem legtöbb áldozatot követelő veresége a Don-kanyar poklában.

A szovjet Vörös Hadsereg 1943 januári, átfogó támadása következtében odaveszett a magyar 2. hadsereg jelentős része: a kétszázezres seregből 120 ezren, köztük 113 hódmezővásárhelyi soha nem tért haza. A II. világháború keleti-hadszínterén hősi halált halt honvédekre és a munkaszolgálatos áldozatokra gyászmisével és gyertyagyújtással emlékeznek.

A Belvárosi Katolikus Templomban január 11-én, szombaton este hat órától gyászmisét celebrál Németh László esperes, plébános és Dr. Alácsi Ervin százados, r.k. tábori lelkész; imát és beszédet mond Demeter János tartalékos református tábori lelkész. A gyászszertartást követően az emlékezők száztizenhárom, a vásárhelyi hősi halottak neveivel ellátott gyertyával vonulnak át a Hősök terére a második világháborús emlékműhöz. A megemlékezésen verset szaval Benkő László.

A Don-kanyarnál a magyar történelem legtöbb áldozatott követelő veresége következett be: százhúszezer főre tehető az elesett, sebesült, fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Nem volt olyan család, amelyik ne siratta volna valamelyik férfitagját. A hadseregvezetés és a kormány igyekezett agyonhallgatni, eltitkolni a doni katasztrófát, majd a kommunista hatalom a "bűnös hadsereg" bélyegét sütötte honvédjeinkre, és tiltotta a hősi halottakra, az áldozatokra való emlékezést. Évtizedekig titkolni kellett, amiben ma már a hadtörténészek is egyetértenek, hogy katonáink erőn felül helytálltak – a szovjet veszteségek nagyságrendben ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké és megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg katlanba zárja és teljesen megsemmisítse a doni fronton szolgáló magyar, német és olasz seregtesteket.