BulvárVarázslatos Szegedi Advent

2019. november 27., szerda
 
Varázslatos Szegedi Advent

November 29-én, pénteken az adventi fények ünnepélyes felkapcsolásával és a tűzzsonglőrök varázslatos produkciójával veszi kezdetét a december 24-ig tartó Szegedi Karácsonyi Hetek, mely több helyszínen kínál ajándékvásárlási lehetőséget, valamint színvonalas programokat az adventi időszakra.

 

 

 

 


A tavalyi évben több újdonsággal készültek, melyeket örömmel fogadtak a kilátogatók, ezért ezeket megtartva vágnak neki az idei ünnepségsorozatnak.

 

Az előző évi sikeres fogadtatás után nem vitás, hogy az idei karácsonyi forgatag legnépszerűbb élménye ismét a Széchenyi téren felállított adventi óriáskerék lesz, melynek kosaraiból a szegedi belváros meseszép, ünnepi fényekbe öltözött panorámája tárul a szemünk elé 10 emeletnyi magasságból. Az óriáskerék árnyékában gyerekek hatalmas építőkockákból alkothatnak, a legkisebbeket mesés forgó szórakoztatja. Természetesen az ajándékok beszerzésére is lehetőség van a Széchenyi téren, illetve érdemes a Gasztroudvarban is elidőzni egy-egy finom falat, vagy egy pohár forralt bor táraságában.

 

A Dóm téren minden nap  a családoké, hiszen mindenki megtalálja majd a neki kedves elfoglaltságot. Elsősorban a kisebb gyerekeket várja a barokk körhinta és az óriási szalmalabirintus, de a Mesés Kastély is izgalmas meglepetéseket tartogat. Itt a kastélymoziban a népszerű Kuflik, valamint a Bogyó és Babóca epizódjait vetítik, de zajlanak kézműves foglalkozások, bábkészítés, koncertek és táncházak is. Újdonság idén a kastélyban felállított négy szelfibox, ahol egy mobiltelefon segítségével bárki elkészítheti a személyre szabott karácsonyi üdvözletét. Ehhez a rendezvény ideje alatt ingyenes WIFI hozzáférést biztosítanak a szervezők a Széchenyi téren és a Dóm téren.

 

A téli sportok szerelmeseit megnövelt jégfelülettel várja a Dóm téri korcsolyapálya, ahova nem szükséges saját korcsolyacipőt vinni, hiszen akár bérelni is lehet.

A Dóm téren péntekenként látványos és izgalmas tűzzsonglőr-show színesíti a programot, szombatonként pedig egyedi fényfestést kap a Fogadalmi templom. Vasárnaponként az óriás koszorún egy-egy közéleti és egyházi személy közösen gyújtja meg az adventi gyertyát egy rövid ünnepi műsort követően. A Dóm téri standoknál minőségi kézműves portékák, rengeteg ajándékötlet és gasztronómiai különlegességek várják a látogatókat. Idén is várja az adományokat a Dóm téri Szeretetkuckó, ahol a Szegedi Városkép és Piac Kft., a Rádió 88, a Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete és a Szeged Első Lions Klub szervez közös babakelengye gyűjtést a rászorulóknak.

Harmadik helyszín a Dugonics tér, ami már évek óta ünnepi találkahely és adventi pihenő a két karácsonyi vásár között. A közel hat méteres világító szarvas körül, a frissen készülő karácsonyi ételek fenséges illata, a gőzölgő tea és az illatos forralt bor teszi meghitté a hangulatot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A CSME Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményében is meghaladja az egymilliárdot a kifizetetlen számlák értéke.

Máté Taekwondo sikerek az idei Országos Bajnokságon

Máté Taekwondo sikerek az idei Országos Bajnokságon

A Máté Taekwondo & Hapkido KHSE mint minden évben, idén is több kategóriában indított versenyzőt az OB-n, impozáns eredményekkel.
Tarolt a Hwarang-Do Sportegyesület az OB-n

Tarolt a Hwarang-Do Sportegyesület az OB-n

A vásárhelyi/szegedi Hwarang-Do Sportegyesület 38 érmes helyezést ért el, ami a csaptaverseny 3. helyezését jelentette.
Időszerű lenne az egyeztetés

Időszerű lenne az egyeztetés

Folyamatosan akadályba ütközik a város és a kórház közötti egyeztetés, késik a milliárdos fejlesztés, közben indul a katonai középiskola kialakítása, bővül a Helyőrség. 
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.