GazdaságIdőszerű lenne az egyeztetés

2019. november 24., vasárnap
 
Időszerű lenne az egyeztetés

Mint képünkön is látható elkezdődtek a katonai középiskola kialakításának munkálatai az Ady Endre utcai egykori Démász székház ingatlanján. Már egyenruhás katonák látják el a portaszolgálatot és információink szerint megkezdték az épületek elektromos hálózatának felülvizsgálatát.

 

 

 

 

 

 

 

Mint megtudtuk az építkezés, az iskolai létesítmény kialakítása még nem kezdődött meg. A Honvédelmi Minisztérium és a város között létrejött szerződés értelmében azonban várhatón hamarosan erre is sor kerül.

 

Többször írtunk a Vásárhelyi Hírekben, hogy a Helyőrség ilyetén fejlesztésével a hódmezővásárhelyi kórház is bekapcsolódik a honvédség egészségügyi ellátásába.

A Modern városok program keretében létrejött megállapodást 2018. január 17-én írták alá. A MH Egészségügyi Központ és a hódmezővásárhelyi kórház között létrejött megállapodás értelmében a katonai középiskolások, katonák és családtagjaik egészségügyi ellátása a jövőben helyben, gyorsan, költséghatékonyan történhet meg. 

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója a megállapodás aláírásakor közölte, a laktanya tervezett bővítését is figyelembe véve az intézmény járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátását a jelenleginél 10-12 ezerrel több páciens veszi majd igénybe. Hozzátette: ehhez elengedhetetlen a kapacitások fejlesztése.

 

Aktuális tehát, az egymilliárdos Modern Városok Programban foglalt fejlesztés egyeztetése, koordinálása. A Polgármesteri Hivatal közleménye szerint a Polgármesteri Hivatal titkársága már 15 időpontot ajánlott fel dr. Kallai Árpád főigazgató számára, de nem sikerült egyetlen egyet sem találni, ami megfelelő lett volna.
A Kórház – nyilvánosságra hozott - válaszlevelében azt írják: „Rögzítést igényel, hogy a kórház főigazgatója az elmúlt másfél évtizedben minden városvezetővel kifogástalanul jó kapcsolatot ápolt és sikeresen együttműködött, továbbá mindig is a város lakossága és a környéken élők érdekeit, gyógyulását szolgálva dolgoztak.” Továbbá, „. . . . azokban a témákban, amikben Dr. Márki-Zay Péter tárgyalni szeretett volna a főigazgatóval, azokban a döntés vagy bármilyen konkrét állásfoglalás nem kizárólagosan a főigazgató hatáskörébe tartozik.”

Minden városlakó érdeke saját kórházának fejlesztése. Vajon mi motiválja az egyeztetés késlekedését? Mert az idő sürget, hiszen az 1840/2017.(XI.10.) Kormányhatározat 6 d. pontja szerint: felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a honvédelmi minisztert, hogy dolgozzanak ki koncepciót annak érdekében, hogy a városi kórház a kötelező egészségügyi feladatellátásának megtartása mellett jogosulttá váljon katona-egészségügyi szolgáltatás ellátására is. Határidő: 2018. január 31."

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Júliusban kiadja a Pénzverő

Júliusban kiadja a Pénzverő

Már dolgoznak a Magyar Pénzverő Zrt.-ben a két címletben forgalomba kerülő emlékérmen, amelynek tervezője a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina.
Új vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

Új vezetője van a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalnak

Pályafutását a vásárhelyi Polgármesteri Hivatalban kezdte, majd a Megyei Kormányhivatal után a Járási Hivatalnál volt hivatalvezető-helyettes.
Ízlelgessük: Csongrád-Csanád megye

Ízlelgessük: Csongrád-Csanád megye

Május 25-én Szegeden, a megyeházán hivatalosan is bejelentik, hogy júniustól megváltozik a megye elnevezése. Pontosabban bővül: Csongrád-Csanád lesz ismét.
Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

Egyeztetés előzte meg az adókedvezmény eltörlését

A helyi viszonyokat kevésbé ismerők is elsőre a Villeroy&Boch cégre gondoltak. A közgyűlési határozat csak első ránézésre tűnt váratlannak.
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.