Kultúra, oktatásTovábbjutott a vásárhelyi testvérpár

2019. október 31., csütörtök
 
Továbbjutott a vásárhelyi testvérpár

Huszonnégy előadó jutott tovább a Fölszállott a páva új gyerekévadának első adásából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat.


Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Az első adásból az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában továbbjutott többek között, hódmezővásárheelyi Szejke-Barka testvérpár.

Mindketten a Szőnyi Benjámin Református Általános iskola tanulói. Kotormán Barka Ilona harmadik osztályos, nővére Kotormán Iringó Szejke hatodikos.

 

A hódmezővásárhelyi testvérpár hagyományőrző családba született, csupán egy éve foglalkoznak komolyabban az énekléssel. Szívesen énekelnek minden közös ünneplésen, legyen az keresztelő, lakodalom vagy konfirmálás, énekelnek. És minden ilyen alkalom felszabadító számukra, ahogyan az is, amikor otthon vannak rokonaikkal, barátaikkal, és átköltenek egy-egy dalt. Egy gyönyörű tanyán él együtt a család, állatokat tartanak. Mindkét lány szereti a természet nyújtotta csendet, békét, és persze a sok-sok önfeledt közös játékot…- írja a médiaklikk.

 

A Fölszállott a páva zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Bea előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szalakóta Látogatóközpont épült a Fehér-tónál

Szalakóta Látogatóközpont épült a Fehér-tónál

Idén 8. alkalommal rendezik meg a Fehértavi Darvadozást. Ebből az alkalomból családi rpogramokkal fűszerezve, a Fehér-tó mellett ünnepélyesen átadják  a Szalakóta Látogatóközpontot
Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Hét ország, mintegy hatszáz versenyzője mutatta be tudását a XVII. FitKid European Championship, Fit Boy and FitKid II.osztály Európa Kupa versenyen.

Játszóteret avattak Új-Kishomokon

Játszóteret avattak Új-Kishomokon

Sok éves terv vált valóra. Az új-kishomoki gyerekeknek: a hódmezővásárhelyi önkormányzat a napokban hivatalosan is átadta a Szikes utcai játszóteret.
A reformáció ünnepe – Luther Márton 95 tétele

A reformáció ünnepe – Luther Márton 95 tétele

Az igazság kiderítése és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek Wittenbergben, tisztelendő Luther Márton atya elnökletével. Olvassa el a 95 tételt!
 

És ezt már olvasta?

A zongorák királya a Péczelyben
A zongorák királya a Péczelyben Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
 
Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.
 
Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.