BulvárJátszóteret avattak Új-Kishomokon

2019. október 31., csütörtök
 
Játszóteret avattak Új-Kishomokon

Sok éves álma teljesült az új-kishomoki gyerekeknek: a hódmezővásárhelyi önkormányzat a napokban hivatalosan is átadta a Szikes utcai játszóteret.

 

 

 

 

 

 

 


Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, 2016 elején Új-Kishomokon kedvezményes közművesített építési telkeket hirdetett meg az Önkormányzat, 35 év alatti, hódmezővásárhelyi állandó lakcímmel rendelkező házaspárok számára.

 

Már akkor szerepelt a tervekben, hogy a Kiskert utca, Tücsök utca, Szikes utca által határolt területen, a 19 telek, illetve az azokra épülő házak mellett lesz játszótér és közösségi tér is.

Az elképzelés papíron maradt, majd eltelt 3 év és az Új-Kishomokon élő gyerekek legnagyobb örömére, a megvalósítás mellett döntött az Önkormányzat.

 

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt felajánlása nyomán indult el a kezdeményezés, ők 250 ezer forintot adtak bele, a szükséges 3 millió forint gyűjtésből, magánszemélyek, cégek felajánlásából adódott össze, emlékeztette a megjelenteket Márki-Zay Péter polgármester. A területen a biztonságos, homokkal borított játszótér mellett szánkódomb, kisebb gyerekeknek biciklis ugratók, pingpongasztal is helyet kapott. Tavaszra focipályát alakít ki az önkormányzat, de ivókút és közösségi ház építése is szerepel a tervek között.

 

Az ünnepélyes átadáson nagy létszámmal volt jelen a Hód-Judo SE, a játszóteret körülvevő fák elültetésében vállaltak komoly szerepet. Tették ezt azért, mert a Nemzetközi Judo Szövetség az október 28-i judo világnapja alkalmából idén világszerte faültetésre biztatta a tagokat.

 

A homokozóba egy édesanya játékokat vitt, amelyek mindig ott várják majd a kisgyerekeket. Ehhez a kezdeményezéshez más is csatlakozhat. A szülők kérése mindössze annyi: mindenki vigyázzon rájuk és a törötteket mindig dobják ki.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Vásárhelyi éremeső a FitKid Európa-bajnokságon

Hét ország, mintegy hatszáz versenyzője mutatta be tudását a XVII. FitKid European Championship, Fit Boy and FitKid II.osztály Európa Kupa versenyen.

A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

A kilenc féle nő - Melyikben ismersz magadra?

Az ősi Enneagram azt állítja, hogy kilencféle módon tudjuk megélni a létezést, kilencféle sajátos "bűn" távolít el a Teljességtől, vagy másképpen: kilencfajta neurózis zár bennünket önnön elménk gumiszobájába
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Tornyai-festménnyel gazdagodott az ótemplomi gyülekezet

Tornyai-festménnyel gazdagodott az ótemplomi gyülekezet

Az elnöklelkész helyreállított portréját művészet- és helytörténeti előadások kíséretében leplezik le az ótemplomi gyülekezeti teremben.
 

És ezt már olvasta?

A Föld kis vásárhelyi bajnokai
A Föld kis vásárhelyi bajnokai Az EON által a 'Föld bajnokai' címmel hirdetett pályázat egyik győztese a Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda Oldalkosár utcai Tagintézménye.
 
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával
Együtt megélt történelem - idősek és fiatalok bevonásával A személyes visszaemlékezések feltárására és megőrzésére indul kezdeményezés Hódmezővásárhelyen az oral-history, az elbeszélt történelem módszerével
 
A húsvéti nagyhét közepén járunk
A húsvéti nagyhét közepén járunk 400-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről Jeruzsálembe. Március 24-én, a Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét.
 
Kampánystart
Kampánystart Bejelentette indulását a Helyi önkormányzati választásokon Kovács Pál. Programját 73 pontban foglalja össze.
 
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok
Idén is remekeltek a Máté taekwondosok Mogyoród adott otthont a 2024-es Diákbajnokságnak, amelyen  27 egyesület 340 versenyzővel vett részt.
 
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj
A húsvéti sonka titkai: így válassz, így vásárolj Itt a húsvét, és itt a sonkaszezon is. Most megmutatjuk a legfontosabb vásárlási tudnivalókat. Öt perces olvasást megér, hogy nyugodt, "jóízű" legyen a Húsvét!