Kultúra, oktatásHiteles kép a magyar kortárs művészetről a Tornyaiban

2018. augusztus 19., vasárnap
 

Az idén huszonöt éve működő Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fennállása alatt közel ezerötszáz képzőművésznek nyújtott támogatást, akiknek alkotásaiból a jubileum alkalmából az országban három helyszínén rendeznek kiállítást. Ezek közül az első vasárnap délben nyílt meg a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

– A másik két helyszín, Szentendre és Balmazújváros szintén a fővároson kívül fekszik, s ez szimbolikus jelentéssel bír – hívta fel a figyelmet a kiállításmegnyitóra érkezetteket köszöntve Miklós Péter vásárhelyi múzeumigazgató. A tárlatokon összesen félszáz alkotó egy híján száz, különféle technikával készült, gondolatiságukat és formanyelvüket közvetítő művét tekinthetik meg a látogatók Cs. Tóth János művészettörténész, művészeti író összeállításában.

 

A vásárhelyi múzeum mindig is jó kapcsolatot ápolt az NKA-val, amely létrejötte óta minden évben segítette a Vásárhelyi Őszi Tárlatok megrendezését, valamint hozzájárult a közgyűjtemény munkatársainak kutatásaihoz is. A most megnyílt kiállítás a Tornyai János Múzeum és a kormány által fenntartott kultúratámogató alap negyedszázados jó kapcsolatát is szimbolizálja – mutatott rá a múzeumigazgató.

 

- Hódmezővásárhely a magyar kortárs képzőművészet egyik központja – fogalmazott a megnyitó közönségét köszöntve Juhász Tünde a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője, aki beszélt arról is, hogy a város sok éve tudatosan támogatja a művészeket, közöttük a fiatal tehetségeket. Mindezt az októberben a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton ismét átadásra kerülő Fiatal festőművészek nívódíja és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen létrehozott Rudnay Gyula művészeti ösztöndíj is megtestesíti.

 

– Az NKA negyedszázada alatt támogatott közel ezerötszáz képzőművész a ma aktívan alkotó és kiállító hazai hivatásos művészeknek mintegy a felét jelenti – mutatott rá a tárlatot megnyitó Baky Péter festőművész, hozzátéve: jutott a támogatásból pályakezdő, valamint érett, szinte teljes életművet maguk mögött tudó művészeknek is, a honi és a nemzetközi porondon is önmagukat megmérettető alkotóknak. S ha lehetőségei miatt nem is teljes, de mindenképp hiteles a magyar kortárs művészetről Vásárhelyen megnyílt kiállítás által bemutatott kép, amely mérhetővé teszi, milyen szintű alkotások létrejöttét és alkotók munkáját segítette az NKA az elmúlt huszonöt évben.

 

A megnyitón a francia szaxofonművész, Vincent Mascart a zene eszközeivel közelítette egymáshoz a kiállított műtárgyakat és a vernisszázs közönségét.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egy Napos oldal

Egy Napos oldal

A Szabadság téri óvoda Klímanócskái nyáron sem tétlenkednek a Nap elleni védelemre...
Szeretem Vásárhelyt

Szeretem Vásárhelyt

Dr. Juhász Tünde, Walterné Böngyik Terézia, Rapcsák Katalin, Szenti Csilla, valamint Nagy Benjámin...
 

És ezt már olvasta?

Múzeumok éjszakája - Sokszínű programok Csongrád megyében
Múzeumok éjszakája - Sokszínű programok Csongrád megyében Szegeden izgalmas detektív játékot rendeznek, Hódmezővásárhelyen Tornyai János élete és művészete a rendezvény fő témája, Szentesen a magyar űrutazásról nyílik kiállítás, Makón a magyarországi fehérhímzéseket mutatják be.
 
Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek
Jó híre van a világban a Szegedi Tudományegyetemnek A ranglista értékelése szerint a kutatás, fejlesztés és innováció nemzetközi szinten elismert. Ebben erőteljesen részt vesz a vásárhelyi Mezőgazdasági Kar is.
 
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen
Nemzetközi konferencia volt Hódmezővásárhelyen Június második hetében nemzetközi találkozó helyszíne volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrsége.
 
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján
Hat helyszín, huszonegy program Hódmezővásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Június 22-én, szombaton este ismét megnyílnak Hódmezővásárhely múzeumai is. Izgalmas programok élménytelivé varázsolják a Múzeumok Éjszakáját.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét
Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.24.hét "Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 
Megemlékezés és könyvbemutató
Megemlékezés és könyvbemutató A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékeztek a zsinagógában, majd a zsinagóga melleti kiállítóhelyen mutatták be Nagy Gyöngyi, zsidó katonák sorsát ismertető könyvét.
 
470 vásárhelyi mártír emléknapja
470 vásárhelyi mártír emléknapja 1944-ben június 16-án hurcolták el a város 737 zsidó polgárát. A vásárhelyi zsinagóga órája a mai napig is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja.