Sport28 érem Aradról

2018. november 4., vasárnap
 
28 érem Aradról

Harmincnégy versenyzővel vett részt Romániában, a XX. Arad Kupán a NICS-HSÚVC. Katona Zsolt, Paku Zoltán és Sibalin Dávid csapatai a korosztályokat tekintve a hétévesektől a tizenhét évesekig megmérettettek, és kiváló felkészülési viadalt tudhatnak maguk mögött.

 

 

 

 


A már megszokott sok egyéni csúcs mellett összesen 28 érem született (4 arany, 8 ezüst és 16 bronz), amely a csapatversenyben az előkelő 3. helyhez és az ezzel járó kupa megszerzéséhez volt elegendő.

 

Külön kiemelendő a négy első helyezett, Kardos Marcell (50 méter pillangó), Szatmári Máté (50 méter mell), Vörös Nándor (50 méter hát) és az a Tót Emma, aki korosztályában, a 2006-osok között az 50 méter mellen elért győzelme, időeredménye és az ezzel járó FINA-pont alapján a legeredményesebb lányversenyző lett.

 

“A sok egyéni rekordot is nézve biztató felkészülési verseny volt a decemberi ciklus-záróra” – mondta Sibalin Dávid edző, akinek kezei alatt látványosan fejlődnek a fiatalok az utóbbi hetek elvégzett munkája végett.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - HSUVC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Útavatás pedálozással

Útavatás pedálozással

Körülbelül kétszázan tekertek szombaton azon a kerékpáros túrán, amely a Makót...
Az úszósport példaképei Vásárhelyen

Az úszósport példaképei Vásárhelyen

Megkezdődött az új régióválogatott közös programja. A csapat tagjainak Jakabos Zsuzsanna és Takács...
 

És ezt már olvasta?

Jótékonysági koncert az Ótemplomban
Jótékonysági koncert az Ótemplomban A mintegy félszáz tagú, sérült művészekből álló társulat a vásárhelyi születésű St. Martinnal lép fel a Református Ótemplomban.
 
Fókuszban a Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal alkotói
Fókuszban a Vásárhelyi Őszi Tárlat fiatal alkotói A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton szereplő művészek negyede a fiatal alkotók közül került ki.
 
A múlt felidézése a jelen tanulságaként
A múlt felidézése a jelen tanulságaként A Raoul Wallenberg Egyesület idén is Hódmezővásárhelyen rendezi meg az országos középiskolai vetélkedőjének regionális fordulóját.
 
Múzeumi szomszédolás
Múzeumi szomszédolás A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársai szakmai látogatás tettek Vásárhelyen.
 
A korizás egyelőre jegelve
A korizás egyelőre jegelve Már csak víz és hideg idő kell és idén télen is lehet korizni a Kossuth téren. A két feltétel közül az első azonnal teljesíthető, míg a másodikra még várni kell.
 
Egy nap a kis lila polippal
Egy nap a kis lila polippal A Szabadság téri óvodásoknak a Koraszülöttek Világnapján idén is olyan foglalkozások voltak, amelyek az együttérzést tudatosították. Képekkel.
 
Időben jelzett és ezzel életet mentett
Időben jelzett és ezzel életet mentett Az Ábrai Károly utcából érkezett a lakossági bejelentés, miszerint a fürdőszobában elhelyezett szén-monoxid jelző készülék sípoló riasztással jelez.