A füstben is tisztán látunk?

A füstben is tisztán látunk?

A hódmezővásárhelyi központtal is rendelkező Continental csoport visszautasítja a sajtó egyoldalú hisztériakeltését a hozzájuk vélt vagy valós kötődéssel rendelkező személyekkel kapcsolatban.

 
 
Egy szubkultúra életképei

Egy szubkultúra életképei

Az Emlékpont május 28-án nyíló új kiállítása a rendszerváltást követő időszak underground kultúráját és társadalmi változásait veszi górcső alá Rodolf Hervé kameráján keresztül.
 

Félperces

Ügyfélszolgálat segíti a pályázókat

Ügyfélszolgálat segíti a pályázókat

A hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban segítik a Földet a gazdáknak programban résztvevőket.
Máig élő hímzések

Máig élő hímzések

A vásárhelyi gyapjúhímzésről nyílik kiállítás és bemutató május 22 én 17 órakor Hódmezővásárhelyen.

 

Baráti meccsek a medencében

Baráti meccsek a medencében

A HSÚVC tagjai, a 15 éve tartó hagyományt folytatva, idén is  megmérkőztek Zentán, a város vízilabda csapataival.
Játszótér épül a Hódtóban

Játszótér épül a Hódtóban

Május 10 én  este Hódmezővásárhelyen az Operettszínház művészei ingyen vállalták a fellépést.
 

Rövidhírek

Közélet

A Nemzeti Sírkertbe temetik Rácz Sándort

A Nemzeti Sírkertbe temetik Rácz Sándort

Május 23-án csütörtök délután vesznek végső búcsút Hódmezővásárhely szülöttétől, Rácz Sándortól, a Magyarok Világszövetségének  tiszteletbeli elnökétől.
 
Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Vasárnap végleg elhallgat a vásárhelyi RádióX

Ezzel, egy korszerű nyelven beszélő, zenei világa miatt is egyre többen magukénak érző médiaszínfolttal lesz kevesebb Hódmezővásárhely.
 
Bemutatkozik Vásárhelyen a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat

Bemutatkozik Vásárhelyen a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat

Az évente 1300 kisgyermek mentését végző Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat újszülöttmentő-autója családi nap keretében látogat  Klauzál utcai Óvodába  május 22-én.
 
Időutazás a növények jegyében a Mezőgazdasági Karon

Időutazás a növények jegyében a Mezőgazdasági Karon

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán május 25-én délelőtt a Növények Napja alkalmából, előadások, bemutatók, kóstoló és vásár. Részletes program!
 
Akciók a romvárosban

Akciók a romvárosban

Idén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái voltak a vendéglátók. Téma a válságkezelés és az épületharcászat volt. Képekkel!
 
 
 

Kultúra

Erdő Péter: még mindig nincs végrehajtási utasítás

Erdő Péter: még mindig nincs végrehajtási utasítás

Az esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn mondta: Bölcskei Gusztáv református püspökkel már tavaly júniusban kérték a kormányt, hogy hozza meg a szükséges rendelkezést.
 
A művészi nevelés sokszínű világa

A művészi nevelés sokszínű világa

Eltelt egy esztendő és május 24-25-én ismét megrendezik a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Tanévzáró Hangversenyét.
 
Képeibe örökítette a tiszai tájat

Képeibe örökítette a tiszai tájat

A hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár Dani Imre festőművész születésének 110. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás május 21-én 18 órakor a könyvtár előcsarnokában.
 
Nyomozók a tantestületben

Nyomozók a tantestületben

A kiemelten veszélyeztetett iskolákban megkezdi működését az iskolarendőrség. Az iskolák és a családok közreműködése is elengedhetetlen.
 
Elhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

Elhalasztaná a szakképzőközpontok létrehozását a Klik

Az április elsejétől a megyei tankerület fenntartásába került Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ intézményeit is érinti.
 
 
 

Sport

Két vásárhelyi érem a Nemzetek Kupáján

Két vásárhelyi érem a Nemzetek Kupáján

Május 11-én rendezték meg Hatvanban a XI. ITF Taekwon-do Nemzetek Kupáját. A versenyre, 6 ország mintegy 250 sportolója érkezett. Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do Klub egy aranyérmet és egy bronzérmet nyert
 
Továbbra is a harmadik helyen az EnterHód Vásárhelyi KS

Továbbra is a harmadik helyen az EnterHód Vásárhelyi KS

Fontos győzelmet szereztek Cziberéék május 21-én a fővárosban: 20 ponttal verték a Vasas Akadémia fiataljait. A 12 csapat közül továbbra is a harmadik helyen állnak a vásárhelyiek.
 
Megállták a helyüket

Megállták a helyüket

A célként kitűzött eredményt felülmúlva végleges a hetedik helyezés! Az NBII Dél-Keleti csoport utolsó fordulójában a HLKC Felnőtt kézilabda csapata Szeghalmon döntetlent játszott.
 
Bronzérem Aradról

Bronzérem Aradról

Az aradiak által szervezett 10 csapatos nemzetközi küzdelemsorozat közel hat hónapig tartott. Szabó Attila 1999-es születésű tanítványai a harmadik helyen végeztek.
 
Vásárhelyi tájfutók a Nógrád Nagydíjon

Vásárhelyi tájfutók a Nógrád Nagydíjon

A Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club négy sportolóval vett részt a VIII. Nógrád Nagydíj  háromfordulós nemzetközi tájékozódási futóversenyen
 
 
 

Gazdaság

Biztosítja a kormány a nyári gyermekétkeztetést

Biztosítja a kormány a nyári gyermekétkeztetést

A Kormány idén is segítséget nyújt az önkormányzatoknak a nyári gyermekétkeztetésben. Tavaly Hódmezővásárhely közel 18 és félmilliót nyert.
 
Újabb jókora rezsicsökkentésre készülnek

Újabb jókora rezsicsökkentésre készülnek

A kéményseprés maximális árának felére csökkentését javasolják, mindemellett július 1-jével csökken a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja, valamint a palackos gáz ára is.
 
Félezer foglalkoztatott az első félévben

Félezer foglalkoztatott az első félévben

Amási István: Alacsony összegű segély helyett nem bőséges, de biztos megélhetési forrást, és több száz tartósan munkanélküli polgárt sikerült visszavezetni a munka világába.
 
Tesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

Tesztelt bizalmatlanság, vagy átverés?

Minden bizonnyal végleg búcsút mondhatnak a befizetett pénzüknek azok, akik a hódmezővásárhelyi bejegyzésű cég által üzemeltetett tesztáruház regisztrált vásárlói voltak.
 
A trafik pályázatok újraértékelése várható

A trafik pályázatok újraértékelése várható

Felajánlják a régi trafikosoknak, hogy újraértékelik a sikertelen pályázatukat, közölte Lázár János május 3-án Hódmezővásárhelyen. Elhangzott: ez nagyjából száz trafikost érinthet.
 
 
 

Külföld

Gyászolja a nagyit a farkaskutya

Gyászolja a nagyit a farkaskutya

Szívszorító pillanatokat rögzített egy kislány, amikor a nagymamája sírjánál vettek búcsút tőle. Úgy tűnik a kutyája is sírva fakadt. Video!
 
Nem szégyen pár könnycsepp

Nem szégyen pár könnycsepp

Fél Anglia a könnyeit törölgette szombaton. Sikerült valami lélegzetelállítót produkálnia Real Action-nek, vagyis Szűcs Zoltánnak, az egykori Hip Hop Boyz tagnak. Videoval!

 

 
A szárazföldön rozsdásodó Titanic

A szárazföldön rozsdásodó Titanic

Április 15-én a Titanic elsüllyedésének 101. évfordulóján szinte mindenhol olvashatunk megemlékezéseket. Mi most ugyanarról, ám mégis egy egészen más Titanicról írunk.

 
A pápa február 28-án lemond tisztségéről

A pápa február 28-án lemond tisztségéről

Váratlanul bejelentette a pápa, hogy  február 28-án lemond tisztségéről. XVI. Benedek hétfőn latin nyelven mondta a Vatikánban egy konzisztóriumon. Lemondó nyilatkozat!
 
A delfin kért segítséget a búvártól

A delfin kért segítséget a búvártól

Az állat hosszú percekig békésen tűrte, hogy a búvár letekerje az uszonyáról a damilt, mert nem tudott rendesen mozogni a melluszonyába akadt horog és damil miatt. Videóval!
 
 
 

Kék hírek

Vádat emelnek az édesanyja életét kioltó fiú ellen
Vádat emelnek az édesanyja életét kioltó fiú ellen A 20 éves hódmezővásárhelyi P. Martin azért ölte meg az édesanyját, mert  nem akarta hogy otthon aludjon. Ügye vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségre került.
5 évet kapott a vásárhelyi jósnő
5 évet kapott a vásárhelyi jósnő Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt A. Szilvia. vádlott ellen indult büntetőügyben május 21-én ítéletet hirdettek.
Őrizetbe vették a vásárhelyi tolvajt
Őrizetbe vették a vásárhelyi tolvajt A gyanú szerint Sz. Márk egy szórakozóhelyről női táskát, több élelmiszerboltból pedig alkoholt lopott. Május 19-én a rendőrök elfogták, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.
5000 határsértő 5 hónap alatt
5000 határsértő 5 hónap alatt Átlépte az ötezres számot a 2013 májusáig elfogott határsértők száma Csongrád megyében. 70 országból napi átlagban 33 határsértő próbálkozik.
Hirdetés

Mielőtt elindul, nézzen rá!

Hőtérkép
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés