Kék hírek

 
Rajtaütés Hódmezővásárhelyen

Rajtaütés Hódmezővásárhelyen

2014. július 18.

A házkutatások során több terabájtnyi zenét és filmet tartalmazó illegális szervereket foglaltak le és óriási mennyiségben zároltak adatokat a bérelt szervereken. 

Bűncselekmény cigarettáért

Bűncselekmény cigarettáért

2014. július 15. Egy hódmezővásárhelyi férfi hajnali három óra körüli időben betért egy dohányboltba és halálos fenyegetéssel akart ingyen cigihez jutni
A sok jó esőből megárt a nagyon sok

A sok jó esőből megárt a nagyon sok

2014. július 14. A hétvégén Hódmezővásárhelyen öt helyen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Negyven centis víz állt a Kaszap utcai aluljáróban.
Vásárhelyi rendőr szenvedett halálos balesetet

Vásárhelyi rendőr szenvedett halálos balesetet

2014. július 8. Hétfő délután Balástya közelében egy személyautó és motorkerékpár ütközött az 5-ös út 145-ös kilométerénél.
Négy viharos óra

Négy viharos óra

2014. július 8. A Csongrád megyébe a déli órákban megérkezett vihar leginkább Szegeden és Hódmezővásárhelyen okozott károkat.
Az árvíz már levonult, a fertőtlenítési ügy még tart

Az árvíz már levonult, a fertőtlenítési ügy még tart

2014. július 4. Hódmezővásárhely is fizetett a 21 milliót az ártéri gátak fertőtlenítéséért. Hogy megérte-e, a kérdés máig tisztázatlan. Július 3-án tárgyalták.
Másfél év gyorsított eljárásban

Másfél év gyorsított eljárásban

2014. július 3. A vásárhelyi fiatalember betört egy általános iskolába, a strand dolgozóit és a vendégeket pedig kétszer is meglopta.
Előzetesbe került a vásárhelyi zsaroló nő

Előzetesbe került a vásárhelyi zsaroló nő

2014. június 27. A zsarolás újabb részletei. A nővel szemben jelenleg is tíz büntetőeljárás van folyamatban vagyon elleni bűncselekmények miatt.
Zsaroló vásárhelyi nőt vettek őrizetbe

Zsaroló vásárhelyi nőt vettek őrizetbe

2014. június 25. Az 51 éves vásárhelyi nő a facebookon és írásban tolókocsival és intenzív osztállyal fenyegetőzött. A rendőrök június 24-én elfogták. Videóval!
Hódmezővásárhely körözte, Bordányban fogták el

Hódmezővásárhely körözte, Bordányban fogták el

2014. június 24. A 19 éves fiatalember ellen a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság bocsátott ki két elfogatóparancsot.
Besurranó tolvajt fogtak Vásárhelyen

Besurranó tolvajt fogtak Vásárhelyen

2014. június 20. A 36 éves vásárhelyi tolvajt  bíróság elé állítják a hódmezővásárhelyi rendőrök.
Súlyos baleset a Csomorkányi úton

Súlyos baleset a Csomorkányi úton

2014. június 20. Súlyos, életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította kórházba a piros Suzuki sofőrjét. A mentés képeivel!
Halálos baleset Vásárhely határában

Halálos baleset Vásárhely határában

2014. június 19.

Egy 20 éves férfi életét vesztette és ketten súlyosan megsérültek a Hódmezővásárhely és Szentes között történt balesetben.

Mártélyi adócsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat

Mártélyi adócsaló bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat

2014. június 18. Egy 37 és egy 44 éves férfit vádolnak, akik több százmillió forint adót csaltak leselejtezett honvédségi harci járművekkel, amiket többszörös áron számláztak le.
Nem bizonyított hogy a most elítélt férfi a savval fenyegető

Nem bizonyított hogy a most elítélt férfi a savval fenyegető

2014. június 17. Csak azt sikerült bizonyítania, hogy a Lázár családot fenyegető levél a vádlott számítógépén és nyomtatójával készült, de az nem derült ki, hogy a  levelet pontosan ki írta és adta postára.
Bűnre csábította a kiskorút

Bűnre csábította a kiskorút

2014. június 16.

Még tavaly augusztusban a vásárhelyi rendőrök egy éjszakai autós üldözés után  az Algyői hídnál kacsolták le a tolvajokat.

 

Égett egy autó Vásárhelyen

Égett egy autó Vásárhelyen

2014. június 12. A tulajdonos elmondása szerint, félórával azt megelőzően parkolt le. Személyi sérülés nem történt.
Kidőlt a vályogfal

Kidőlt a vályogfal

2014. június 4. A helyszínen életét vesztette egy hódmezővásárhelyi férfi, akire Mártélyon rádőlt egy vályogfal egy régi épület bontása közben.
Áram nélkül maradt Hódmezővásárhely több utcája

Áram nélkül maradt Hódmezővásárhely több utcája

2014. június 4. Frissítve! Nyomoz a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság!  A Gregus Máté utcában egy bolgár-görög állatszállító kamion  több felső vezetéket leszakított, villanyoszlopok dőltek ki.
Lövés Kishomokon

Lövés Kishomokon

2014. május 31. Frissítve újabb részletekkel! Rendőrök szállták meg a déli órákban Hómezővásárhelyen, Kishomokon a Nádtető utcát.
Visszakapta Ivettke a kerékpárját

Visszakapta Ivettke a kerékpárját

2014. május 16. Egy 64 éves hódmezővásárhelyi férfi lopta meg a súlyosan beteg kislányt. A rendőrség gyorsított eljárásban bíróság elé állítja.
Áthajtott a piroson – Négy sérült

Áthajtott a piroson – Négy sérült

2014. május 12. A hódmezővásárhelyi baleset következtében négy ember megsérült, köztük az okozó járműben utazó 3 és 8 éves kisfiú. Képekkel!
Tolvaj garázdálkodott a vásárhelyi kollégiumban

Tolvaj garázdálkodott a vásárhelyi kollégiumban

2014. május 8. Súlyos, az első becslések szerint közel félmilliós lopás történt a hódmezővásárhelyi kollégiumban. A Rendőrség keresi a tettest.
Szegeden fogták el a vásárhelyi lányt

Szegeden fogták el a vásárhelyi lányt

2014. április 29.

A körözött N Annamáriát előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, azonban nem sokkal később el is engedték.

Előzetesben a két rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

Előzetesben a két rablással gyanúsított vásárhelyi férfi

2014. április 18. F. József gyanúsított és társa B. Ádám bűncselekményeinek, újabb eddig nem ismert részletei.