Kék hírek
![]() Kisebb tűz egy Szabadság téri lakóházban2014. november 5. A frissen felújított több szintes háztömbben keletkezett tűzet a vásárhelyi tűzoltók rövid időn belül elfojtottak. |
||
![]() Kéznél volt a segítség2014. november 4. Két esetben az életmentő beavatkozást akadályozó helyzetet kellett megoldaniuk Hódmezővásárhelyen november 3-án. |
||
![]() Halálos baleset Kishomoknál2014. november 3. 47 éves hódmezővásárhelyi férfi az áldozata a frontális ütközésnek, amely a Kökénydombi Csárda közelében történt. |
||
![]() Most sem vált be a módszer2014. október 28. J. Veronikának nem ez az első ilyen jellegű ügye. Tavaly októberben Orosházán hasonló bűncselekmény elkövetése közben fogták el a nőt. |
||
![]() Előbb kályhát lopott2014. október 22. Igazán lehetne enyhítő körülmény, hogy „ésszel dolgozott” a tolvaj. Mert ugye, arra hivatkozott, hogy eredetileg fáért indult az erdőbe. |
||
![]() Kommandós akció a szegvári éjszakában2014. október 19. Több ingatlant erőszakkal, fenyegetéssel szerzett meg egy rokkantnyugdíjas férfi. Kiszemelt áldozatainak a maffia tagjaként mutatkozott be, a sértettek félelmükben minden kívánságát teljesítették. |
||
![]() Tűz és megbénult forgalom Vásárhelyen2014. október 14. Tűz ütött ki Hódmezővásárhelyen a Zrínyi utcában, a Hunyadi utcával szembeni emeletes családi ház tetőterében. Szerencsére nem terjedt át más épületekre. |
||
![]() Ezt sem egy kis bográcsozáshoz vitték2014. október 13. A bejelentő a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a gyanúsítottakat. 33 fát vágott ki a két tolvaj, D. Ferenc József és D. Zoltánné. |
||
![]() Magatehetetlen nénit találtak2014. október 13. Postai kézbesítők riasztották a rendőröket, mert napok óta nem látták az idős asszonyt, csengetésre, kopogtatásra senki nem nyitott ajtót. Volt már ilyen Vásárhelyen. |
||
![]() Izzott a kukorica Kútvölgyön2014. október 9. Ebben az időszakban egyre gyakoribbak a tüzek a mezőgazdaságban. A kigyulladó kazlak, vagy a betárolt gabona környékén általában nincs elég víz az oltáshoz. |
||
![]() Rablási kísérlet Vásárhelyen2014. október 8. A hódmezővásárhelyi rendőrök órákon belül elfogták a 47 éves rablót, aki a Lévai utcában támadt rá egy idős férfira. |
||
![]() Hódtó és a belváros volt a vadászterülete2014. október 7. Október 6-án biztosra mentek a nyomozók, mert a 17 éves helyi fiatalembernél tartott házkutatás során két lopott biciklit meg is találtak. |
||
![]() A hatból négy megvan2014. október 3. Egy 17 éves hódmezővásárhelyi fiatalembertt kaptak el a nyomozók. Van két orgazda is. Őket szintén előállították. |
||
![]() A buszsofőr hibázhatott2014. szeptember 23. Nem hiányzott tábla, nem volt hiányos burkolati jel, nem voltak úthibák sem. Példás gyorsasággal felülvizsgálták a csomópont környezetét. |
||
![]() Buszbaleset Földeáknál2014. szeptember 22. Több embert a kivágott ablakokon át mentettek ki. Sok mentőautó, mentőhelikopter érkezett a helyszínre. A baleset miatt megbénult a forgalom a környéken. Képekkel! |
||
![]() Trófeák a rendőrségen2014. szeptember 18. A nyomozók a három trófea mellett begyűjtöttek egy 45 éves orgazdát és egy betörés 22 éves gyanúsítottját. Mindketten vásárhelyiek. |
||
![]() Vásárhely megúszta2014. szeptember 16. Míg Szentesen és Csongrádon több tucatnyi helyen kellett védekezni a víz ellen, addig Hódmezővásárhelyen csak két alkalommal kellett hívni a tűzoltókat. |
||
![]() A gyorsaság életet mentett2014. szeptember 16. Ma reggel a Tabánban öngyilkosságot kísérelt meg egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi. Életét a gyors és szakszerű beavatkozás mentette meg. |
||
![]() A vásárhelyi tűzoltók is mentenek2014. szeptember 15. Szükség van a vásárhelyi tűzoltóegységek munkájára is, ugyanis harminc ingatlant veszélyeztet a hétvégén lehullott, nagy mennyiségű eső miatt kialakult belvíz. |
||
![]() Állásinterjú helyett lopásinterjú2014. szeptember 14.Ezek után valószínű máshol sem, de annál a székkutasi cégnél biztosan nem kap többet munkát, amelyet a felvételi papírok intézése közben meglopott.
|
||
![]() Kerékpártolvaj a Népkerti vasútállomáson2014. szeptember 13. A 28 éves hódmezővásárhelyi férfi a vasútállomásról vitte el a kerékpárokat. Egyes alkatrészeket beépítette a sajátjába. |
||
![]() Betörtek egy étterembe Vásárhelyen2014. szeptember 11. A betörést egy alkalmazott vette észre a reggeli nyitáskor, valamint azt hogy valaki a falból kibontotta a trezort és elvitte. |
||
![]() Tíz év az álbombás vásárhelyi postarablónak2014. szeptember 9. Elővette a robbanószerkezetnek látszó tárgyat, a telefon világítását bekapcsolta, olyan hatást keltve, mintha beélesítené a bombát. Itt a rablás valamennyi eddig nem ismert részlete! |
||
![]() Bemászott a kamion tartályába - meghalt2014. szeptember 1. A sofőr szerszámokkal felszerelkezve kinyitotta a tartály tetejét és bemászott. Mivel hosszú ideig nem jött ki, értesítették a tűzoltókat. |
||
Legfrissebb |
||
|
||
Ajánlatunk! |
||