KözéletVisszavonulót fújt Mag István

2018. január 14., vasárnap
 
Visszavonulót fújt Mag István

Nem várta meg a jelöltállítás január 22-i határidejét sem a 72 éves vásárhelyi Mag István, hanem január 14-én tudatta, hogy nem kíván indulni az időközi polgármester-választáson.

 

 

 

 

 

A nyugdíjas villamosipari üzemmérnök december végén nemcsak bejelentette indulási szándékát függetlenként a Helyi Választási Bizottságnál, hanem január 8-án felvette a jelölti aláíró íveket is. (Mint ismeretes 300 aláírás kell a jelöltséghez)

 

Programjának egy részével megismertette a közösségi médiát, illetve szerkesztett változatát elküldte a Vásárhelyi Híreknek is. Ebben többek között azt írta, (megválasztása esetén) „Nem leszámolni akarok! De elszámoltatni igen! Véleményem és meggyőződésem: egy település a polgárai által választott polgármestere, a vonatkozó törvények és együttműködési szabályok betartásával csakis a település érdekei szerint cselekedhet (nem pedig holmi vigéc kézi vezérlése szerint).

 

Mag István nem várta meg a jelöltállítás január 22-i határidejét sem, hanem január 14-én bejelentette, hogy nem indul.

Döntésének indoklásaként többek között azt írta, „Nem volt külső ráhatás, nem volt fenyegetés egyik jelölttől sem, nem volt befolyásolási kísérlet sem tőlük.
A holdudvaruk részéről mindkét oldalon volt "vérszegény" próbálkozás, de ezeket csírájában "elfojtottam " (mondván ez nem az én világom) és úgy ítélem meg ezek a próbálkozások a jelöltek tudta nélkül történtek. Nem állok be egyik jelölt mögé sem!” írta Mag István.

Arról is értekezik, hogy elégedett az őt megjelenítő sajtóval: „velem korrektek, tárgyilagosak voltak.”
Végezetül megjegyzi: „A tetszésüket felém kifejező választótársaim nekem
imponáló hányada fiatal és ez nem csak nyugalommal, de örömmel is eltölt.
Bizakodok, lehet, hogy mégis van jövője a demokratikus, konszolidált politikának, emberek közötti párbeszédnek!?” – véli Mag István, aki váratlanul visszavonulót fújt a február 25-i megmérettetés előtt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hű volt ígéretéhez az esperes-plébános

Hű volt ígéretéhez az esperes-plébános

A mise végén valóban megtörtént az, amit Németh László plébános megígért, vagyis elmondta, kire kell, és kire nem kell szavazni Hódmezővásárhelyen.
Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal jutalmazták

Dobra Ildikót felkészítő munkájáét díjjal jutalmazták

Az országban a húsz díjazott testnevelő tanárok egyike a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola pedagógusa.
Lázár János lemondott választókerületi elnöki tisztségéről

Lázár János lemondott választókerületi elnöki tisztségéről

Lázár János építési és közlekedési miniszter lemondott a hódmezővásárhelyi választókerületi elnöki tisztségéről
Újabb állami kitüntetést vehetett át Bálint Gabriella

Újabb állami kitüntetést vehetett át Bálint Gabriella

A szociális ellátórendszer területén kifejtett sokoldalú, áldozatos és példamutató munkásságának elismeréséül.
 

És ezt már olvasta?

Készül a Tornyai János Múzeum az Őszi Tárlatra
Készül a Tornyai János Múzeum az Őszi Tárlatra Várhatóan idén is mintegy hatszáz művet neveznek az alkotók. Művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri választja ki a kiállítás anyagát.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 9. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Programok 2025 tavasztól év végéig
Programok 2025 tavasztól év végéig Színes és vegyes programkínálat Vásárhelyen 2025 -ben.
 
Ennivaló receptjeink! - Kötözött táskaleves
Ennivaló receptjeink! - Kötözött táskaleves Ismét visszatérnek az egyszerű paraszti ételek. Nemcsak a vékonyabb pénztárca miatt, hanem divat lett a hazai ízek, a hungarikum felfedezése. És egy kis gasztrotörténelem!
 
Számítógépeket nyert a Corvin
Számítógépeket nyert a Corvin A pályázat révén élményszerű formában ismerkedhettek a jövő munkavállalói a vállalkozási és gazdasági fogalmakkal.
 
Alulmaradt a Kosársuli
Alulmaradt a Kosársuli A nagyszünetig jól tartotta magát a Tiszaújváros ellen, ám a második félidőben a jóval esélyesebb vendégek elléptek és végül 21 ponttal győztek.
 
Nem lesznek megtartva a Mezőgazda Napok
Nem lesznek megtartva a Mezőgazda Napok Várható volt, hogy az 50 év után újra felbukkant száj-, és körömfájás hatással lesz az állattenyésztést bemutató rendezvényekre.