SportVásárhelyi taekwondosok az UTE-ban

2016. november 27., vasárnap
 
Vásárhelyi taekwondosok az UTE-ban

Taekwondo Magyar Bajnokság csapat első helyezettje az UTE, amelyhez két vásárhelyi is jelentősen hozzájárult: egy arannyal és egy ezüsttel.

 

 

 

 

 

 

Közel kétszáz induló részvételével a Taekwondo Fanatics bonyolította le az idei országos bajnokságot. November 26-án szombaton, az angyalföldi Láng Sportcsarnokban gyűlt össze a sportág hazai elitje, hogy a küzdelmi bajnoki címekről döntsön.

Minden korosztályt érintő országos bajnokság mérlegelése pénteken volt, majd szombaton reggel léptek szőnyegre a WTF taekwondo hazai legjobbjai, köztük két hódmezővásárhelyi.

 

Lipcsei Claudia, aki Budapesten a Testnevelési Egyetem hallgatója, az Újpesti Torna Egylet sportolója. Az egykor a vásárhelyi Máté Taekwondó Sportegyesületben kezdő, majd a hódmezővásárhelyi Hwarang-Do Sportegyesületbe átigazolt most 22 éves Lipcsei Claudia tanulmányai miatt a sportolást is Budapesten az UTE-ban folytatja, amelynek színeiben tucatnyi érmes helyezése mellett, 4 év óta a magyar válogatott tagjaként Európa-bajnoki (G 1-es) bronzokkal erősíti hazai és nemzetközi rangját a taekwondoban.

A Vásárhelyi Híreknek elmondta, a szombati Magyar Bajnokságban a 49 kg-ban indult, de mivel a saját súlycsoportjában nem volt kihívója, így 57 kg-ban versenyzett és végül ezüstérmet szerzett.

 

Szintén az UTE csapat bajnoki címéhez járult hozzá Berei Béla is, aki a Máté Taekwondo sportolója volt, azonban a vásárhelyi Máté Taekwondo Sportegyesület és a Magyar Taekwondo Szövetség között kialakult - jelenleg is zajló botrány - nyílt levélben történő kölcsönös vádaskodások és fegyelmi bizottsági szintű ügy és az egyesület féléves eltiltása miatt, a rendkívül tehetséges és perspektivikus ifjú sportoló átigazolt az UTE-hez. Az alig néhány hete az új egyesület tagjaként a Magyar Bajnokságban (63 kg-ban) egy aranyéremmel tette le a névjegyét  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felértékelődik a vásárhelyi Vívócentrum

Felértékelődik a vásárhelyi Vívócentrum

Az öttusázóké mellett a vívók 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokságának rendezési joga is Magyarországé lett a hétvégén. 
Elkezdődtek az idei érettségik

Elkezdődtek az idei érettségik

A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot

A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 

És ezt már olvasta?

Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.
 
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 
Már nincs messze az 5. hely
Már nincs messze az 5. hely A kérdés az volt a Hódtói Sportcsarnokban, hogy ki játszhat majd az 5. helyért az NB I/B Zöld csoportjában.
 
Lelkes amatőrök, profi cuccok
Lelkes amatőrök, profi cuccok Április 27-én délelőtt a Hódmezővásárhelyi Rádió Klub börzét rendezett, amelyre több, mint 100 kiállító érkezett az ország több pontjáról.
 
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.