BulvárVásárhelyi rendező filmje Los Angeles-ben

2014. november 12., szerda
 
Vásárhelyi rendező filmje Los Angeles-ben

November 14. és 20. között rendezik meg Los Angelesben a 14. Magyar Filmfesztivált. A hétnapos eseménnyel egy időben szintén az angyalok városában tartják az 5. Magyar Dokumentumfilm Fesztivált. Ezen az eseményen 11 hazai dokumentmfilmet, köztük egy vásárhelyi rendező filmjét láthatja a közönség.

 

 


A 14. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott hagyományosan évente megrendezett esemény, amelyen idén is 12 egész estés filmet,  valamint rövidfilmeket, animációs és dokumentumfilmeket vetítenek. A Nyugat Los Angelesben található Laemmle NoHo 7 több vetítőtermes filmszínházban a belépődíjas fesztivállal egy időben, kísérőrendezvényként, de eltérő műsorral ugyanott rendezik meg az 5. Magyar Dokumentumfilm Fesztivált. Ezen az ingyenesen látogatható fesztiválon a programban egy vásárhelyi rendező, Varga Árpád Zsolt alkotását, a mindszenti Máriás Ferenc életéről szóló dokumentumfilmjét is felfedezhetjük.

 

Máriás Ferenc már gyerekként, 12 évesen biciklivel járt Mindszentről Budapestre kubikos munkát végezni. A hadifogságból regénybeillő módon szökött meg, miközben a háborúban töltött évek alatt egyetlen embert sem ölt meg. Hazatérve erdészként a természetben élt, bikáit és lovait a Tiszában úszni tanította, 77 évesen is többször átúszta a folyót, s továbbra is biciklivel járt Budapestre nyugdíjasként. Lovai, melyeket tenyésztett számos országos versenyt nyertek. Háza, melyet felépített pl. a lovak padlásról való etetése leleményességét és logikus gondolkozását jól tükrözi. A forgatás kedvéért 2011-ben, 89 évesen még örömmel ült fel Felhő nevű lovára. A filmben saját szavaival meséli el az életét, melyet a film - Varga Árpád Zsolt hódmezővásárhelyi rendező által -  sajátos képi dramaturgiával, archív felvételekkel kísér végig, mely közel száz évet ölel fel az alföldi élet hely és kortörténetéből, egy tiszta, őszinte, példamutató ember életútján keresztül.

 

Az 5. Los Angeles-i Magyar Dokumentumfilm Fesztivál filmjei ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Napokon belül benyújthatóak az Otthon Melege Program pályázatai

Napokon belül benyújthatóak az Otthon Melege Program pályázatai

Módosult határidőkkel megkezdődhet a pályázatok beadása november 14-étől. A háromféle pályázat beadási kezdő időpontját ismét régiókra bontották
Szezonzárás aranyakkal

Szezonzárás aranyakkal

A Hód Fitness SE. számára ismét dobogós helyezésekben gazdag versenynap volt. Éves összesítésben pedig három csapatuk is győzött. Eredményekkel és képekkel!
Halálra gázolt egy embert a vonat

Halálra gázolt egy embert a vonat

Vásárhely és Mindszent között a hétfő délelőtti órákban helyre állt a vonatközlekedés. A helyszínelést befejezték.
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt

Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.
 
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik
Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.