Kultúra, oktatásUlmi vendégek a Németh László Gimnáziumban

2015. szeptember 14., hétfő
 

A vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákjai a cserediák-kapcsolat  alapján hagyományosan idén tavasszal is jártak Németországban.

 

 

(Fotók: nlg)

 

 

A kint töltött 8 nap folyamán bekapcsolódtak a St. Hildegard Gimnázium napi tanóráiba, életébe. Jártak Lindauban a Bódeni-tó egyik szigetén, az örökké kékszínű taváról híres Blautopfban, Roggenburgban, Memmingenben, a bajor fővárosban Münchenben valamint elvitték őket egy vidámparkba. Ezeknek az élményeknek a német és angol nyelvű beszámolója annak a pályázatnak az alapja, amelynek eredményhirdetése és díjátadója szeptember 14-én délelőtt volt az iskolában.

 

Ulm város főtanácsosa, Siegfried Keppler, aki ennek a cserediák-kapcsolatnak az egyik fő támogatója, feleségével ismét ellátogatott a Németh László iskolába. Az esszé pályázat nyerteseinek adta át a díjakat. A vendégek megtekintettek egy videót is, amit erre az alkalomra készítettek.

 

Az ulmi CDU frakciónak évek óta prominens tagja, doyanje, Ulm városi tanácsosa és még vagy féltucatnyi tisztség birtokosa évek óta figyelemmel kíséri a vásárhelyi diákok tevékenységét. Évente felkeresi Hódmezővásárhelyt, nemcsak magyarországi vadászatai idején, hanem más alkalmakkor is. Ilyenkor több esetben ajándékkal lep meg egy-egy iskolát.

Tizenkét év óta pedig, Ulm és Hódmezővásárhely testvériskolai kapcsolataiban is hathatós támogatást nyújt. Ennek köszönhető a Németh László Gimnázium és az ulmi St. Hildegard Gimnázium kapcsolata is. Az iskola Tanácsadó Testületének évekig tagja is volt. A két iskola diákjai rendszeresen látogatják egymást.

 

A most 82 éves, vitalitásáról híres Sigfried Kepplert nemcsak a vásárhelyi kapcsolatai kötik Magyarországhoz. Szegeden erdőgazdálkodási cégben érdekelt, de fiának is van egy malma. Valamint az egyik legnagyobb vonzerőt számára a magyarországi vadászat jelentette. Az sem véletlen, hogy jó szakmai kapcsolatokat alakított ki a vásárhelyi Előre Vadásztársasággal, de a helyi fúvószenekar és az Ulmi Vadászkürtösök kapcsolatát is egyengette.

Több évtizede jár vadászni, az elmúlt évek során több alkalommal az Alföldön például éppen egy vásárhelyi vadászatszervező iroda készítette elő Siegfried Keppler vadászatait. Az ulmi városi tanácsos Németországban is több Vadásztársaságban tölt be tisztséget. Például az Ulmi Vadásztársaság körzeti vadászmesterének tisztségét is betölti. Kiemelkedőek a németországi vadgazdálkodásban és a fajtamegőrzésben tett erőfeszítései.    

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Idős pedagógusok elismerései

Idős pedagógusok elismerései

Szeptember 11-én a Hódmezővásárhelyi Közgyűlésen díszdiplomákat adományoztak vásárhelyi pedagógusoknak. A díjazottak életútjával!
Új neve lett a vásárhelyi tagozatnak is

Új neve lett a vásárhelyi tagozatnak is

A rektor szerint az új név nagyságot, modernséget fejez ki. Ahogy a világvárosokat, úgy a főiskolát is egy élő, nyüzsgő, folyamatosan növekvő közösség jellemzi.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.