Kék hírekTöbb száz bála égett

2015. augusztus 4., kedd
 
Több száz bála égett

Vásárhely határában, a Hódagro környékére hajnali 3 órakor riasztották vásárhelyi tűzoltókat. Kazalba rakott 800 szalmabála kapott lángra.

 

 

 

 

A tűz oltásában a három vásárhelyi egységeken kívül egy makói egység is részt vett. Utóbbiak már a délelőtt folyamán visszatértek Makóra, de a vásárhelyi tűzoltók még kora délután is az erőgéppel szétbontott kazal oltását végzik.

 

Mint megtudtuk, jóllehet a tűz épületet nem veszélyeztetett, az oltás befejeztével valószínű hivatalos tűzvizsgálatra fog sor kerülni, hogy kiderüljön mi okozta a 2553-as számú tanyán tárolt több száz bála megsemmisülését.

 

Olvassa el ezt is!

Hűségért kedvezményes illúzió

Hűségért kedvezményes illúzió

Azt is tudják, mi az alsógatyánk mérete, cserébe sokszor azt a terméket kapja, amit egy szimpla leárazás eredményeként egyébként is megkapna.
Rapcsák András Sakk Emlékverseny tizennegyedszer

Rapcsák András Sakk Emlékverseny tizennegyedszer

A néhai polgármesterről elnevezett sakk emlékverseny augusztus 2-án vasárnap délelőtt volt a Fekete Sasban. 75-en ültek asztalhoz. Eredményekkel! Nagy képpel!
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
Már csak egy meccs van az 5. helyért

Már csak egy meccs van az 5. helyért

Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.