Kék hírekSzagot fogtak a biztonságiak

2016. március 30., szerda
 
Szagot fogtak a biztonságiak

Az illatok bolondja lehet az a 24 éves férfi, aki egy vásárhelyi szupermarketből egyszerre 200 darab illatosítót akart meglovasítani.

 

 

 

Képünk illusztráció

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol azzal a tápiógyörgyei férfival szemben, aki az egyik helyi áruházból csaknem 200 darab háztartási illatosítót tulajdonított el.

A gyanú szerint a 24 éves férfi egy hódmezővásárhelyi hipermarket illatszer osztályán mintegy 180 darab utántöltős lakás illatosítót pakolt hátizsákjába január 21-én kora délután.

Sz. József ezután két szelet csokoládét tett a bevásárlókosarába, majd a pénztárnál kifizette az édességet. A kijáratnál az áruvédelmi kapu bejelzett, ezért a vásárló futni kezdett. Az egyik biztonsági őr a gyanúsított után szaladt, a közelben utolérte és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta.

A járőrök az eltulajdonított vagyontárgyakat a tápiógyörgyei férfi táskájában megtalálták, így a lopási kár teljes egészében megtérült.

 

A gyanúsított a kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.

 

Arról nincs hír, hogy végülis a 24 éves férfinak melyik a kedvenc illata. 

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Hód-Futófesztivál 2016

Hód-Futófesztivál 2016

Eddig összesen 550-en neveztek egyéni és csapat versenyben. A legnépszerűbb egyértelműen a félmaraton. Március 31-ig lehet kedvezményesen regisztrálni.
A migránsok előtt hermetikusan zárt a magyar-szerb határ

A migránsok előtt hermetikusan zárt a magyar-szerb határ

A rendőrség mellett a katonák - köztük a vásárhelyiek - is kiveszik részüket a  174 kilométeres magyar-szerb határ védelmében. Húsvét hétfőn szemléztek.
Kosarakban gazdag meccs volt

Kosarakban gazdag meccs volt

Április 21-én este a Dunaharaszti otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport 5-8. helyéért zajló küzdelmeinek első meccsén.
Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

Kazinczy-érmes lett a vásárhelyi Szántó Emese

A Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, amely az eltelt hat évtized során országos mozgalommá vált.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.