Kultúra, oktatásSiker sikerélménnyel

2014. szeptember 27., szombat
 

Máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, látványos programokkal várták az érdeklődőket.

 

Fotók: VH

 

Szinte biztos, hogy a kis gekkó nem igazán örült a simogatásnak. De ezen a napon csak megbocsátott az embergyerekeknek, akik valahogy mindenképpen szeretgetni akarták. Bezzeg a prémes állatkák nem tiltakoztak. Ők viszont valószínű annak nem örültek, hogy évente csak egyszer van Kutatók éjszakája.

Monostori Tamás közkapcsolati dékánhelyettes elmondása szerint előzetesen 144-en regisztráltak, ez 30 százalékkal több, mint tavaly, de ennél persze jóval többen jöttek el a Szegedi Tudományegyetem vásárhelyi Mezőgazdasági Karára szeptember 26-án este.

 

Máskor nem látogatható különleges helyszínekkel, érdekes kísérletekkel, látványos programokkal várták az érdeklődőket.

Például, minden évben az egyik legnagyobb sikere a könnyen szaporítható dísznövényekből saját maguk által elindított tenyészeteknek és a hagyományos vegetatív szaporítási műveleteknek, más szóval a dugványozásnak, oltásnak volt. A vásárhelyi kar laborjában végzett kísérletek eredményét az alkalmi kutatók haza is vihették, de az már az ő titkuk marad, hogy a saját kezűleg végzett kísérleteik mennyire voltak sikeresek. Ám a szaporítás elkészítésének sikerélménye jól látható volt az arcokon, ami azt is jelzi gondos kezekben lesznek a növénykék otthon is.

A kisebb gyerekekre is gondoltak, ám mégis sok fiatal és felnőtt is kedvet kapott, hogy apró magvakból képeket díszíthettek fel. Voltak izgalmas tesztfeladatok haszon- és egyéb állatokról, valamint a mezőgazdasághoz kapcsolódó hagyományos mesterségekről. 

Előadások voltak: például a különböző növények magjait, terméseit, azok színét, tapintását, szerkezetét ismerhették meg, vagy  a gímszarvas, őz, muflon, vaddisznó trófeák méretfelvételét és számítógépes értékeléséről tudhattak meg többet. A különböző társ-, és hobbiállatokkal találkozhattak, azok viselkedését, szokásait, jellemző tartási módjukat ismerhették meg. A gyermekeket állatsimogató várta. Na és persze egy kis ételkóstoló is volt, valamint ajándékként a szponzorok jóvoltából vetőmagok sokaságából lehetett hazavinni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Harcoskodtunk

Harcoskodtunk

A sportágválasztón idén is a küzdősportok, vagy egyszerűbben fogalmazva, a „valamilyen formában az egymás püfölése” a legnépszerűbb. Sok képpel!
Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Ha szűk látókörűen csak az energiatakarékosság szempontjaira figyelünk, akkor jöhet a fejfájás, a penészesedés, a CO-mérgezés, és legrosszabb esetben a tragédia.

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.