SportRisztov Éva beleszólást akar az edzésmenetbe

2013. július 9., kedd
 
Risztov Éva beleszólást akar az edzésmenetbe

Szombaton visszament Debrecenbe és ott folytatja napi edzéseit Risztov Éva. Az olimpiai bajnok úszónő a barcelonai Világbajnokságra felkészülés hajrájában döntött úgy, hogy nem marad Vásárhelyen, illetve az edzői stáb keze alatt.

 

 


Azt, egy a körülményeket jól ismerő személy cáfolta a Vásárhelyi Híreknek, ami egyes internetes hírportálokon megjelent, hogy váratlanul távozott volna.  Azt is megtudtuk, az egyik ok, a nem igazán megfelelő edzéskörülményekben is keresendő, bár ezt nem kívánják pontosítani.

Közben Orendi Mihály, az olimpiai bajnokot foglalkoztató Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezetője nyilatkozott: úgy véli, egyedül érezte magát Risztov Éva a hódmezővásárhelyi edzőtáborban, az olimpiai bajnok úszó ezért hagyta ott társait, trénereit, s ment vissza megszokott debreceni környezetébe, de a „költözködés" semmiféle törést nem okozott Éva felkészülésében.

 

Az egyik internetes magazin idézi Orendit az üggyel kapcsolatban:

– Évinek nem volt túl sok kedve Hódmezővásárhelyre menni, ott aztán végképp rájött, magányos, hiányzik a megszokott debreceni közeg – világította meg a váltás hátterét Orendi. – A múlt szerda délelőtti edzés után engem hívott fel, segítségemet kérte, én pedig a szövetségi kapitánnyal, Kiss Lászlóval osztottam meg ezt az elképzelést. Mindketten úgy láttuk, jobb lenne, ha Évi visszatérhetne, s ehhez a kapitány még edzőtársakat is tudott szervezni. Állítólag nem volt összetűzés a londoni olimpia 10 kilométeres versenyének aranyérmese és az őt felkészítő Széles Sándor mesteredző között.

 

– Évi nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett az elmúlt egy esztendőben, amióta Széles Sándorral dolgozott, de úgy gondolta, húszéves úszómúlttal a háta mögött nagyobb beleszólása lehet az edzések megtervezésébe – folytatta a klubvezető. – Érzi, hogy az adott napon a teste mekkora terhelést bír el, s nem ő az egyetlen, aki így vélekedik. Az olimpiai bajnok öttusázó, Balczó András mondogatta, aki rászolgált a bizalomra, annak biztosítani kell a szabadságot. Risztov Éva is csak ennyire tartott igényt.
 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A zene boldog rabja

A zene boldog rabja

Lukácsházi Győző a Szegedi Szimfonikus Zenekar új igazgatója: Tervem, hogy kinyilvánítottan és egyértelműen a legkiválóbb magyarországi zenekarok csoportjába tartozhasson az együttes.
Iskolások fontos dátumai – Tanévi menetrend

Iskolások fontos dátumai – Tanévi menetrend

Idén szeptember 2-án, hétfőn kezdődik a tanítás, a tanév 180 napos lesz, a nappali tagozatos középiskolákban és szakiskolákban 179 tanítási napra kell bemenni.
Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Szúnyoggyérítés Vásárhelyen

Elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít, de az önkormányzat is végeztet szúnyogírtást, szükség szerint többször is egy szezonban.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.