KözéletNyolc óra után öt perccel

2016. február 26., péntek
 
Nyolc óra után öt perccel

Nyolc után már minden csendes, előtte egy órán át azonban hónapok óta hajmeresztő helyzetek részesei a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolába igyekvő gyerekek, illetve kísérőik.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

Az igazsághoz tartozik, hogy hasonlókat élnek át az iskola előtt a Vöröskereszt utcában közlekedő autósok is. Minden reggel a Völgy utca sarkon szaladva, cikázva jutnak át, vagy - csoportokba verődve - arra várnak a gyerekek, mikor nem jön autó, illetve mikor áll meg egy udvarias autós és engedi átkelni a gyerekeket. Nyilván mindkét félnek tisztában kell lennie, hogy ez szabálytalan, azonban az élet felülírhatja a szabályokat, illetve életszerűbbé tehetők a szabályok, legalábbis ebben az esetben. Ugyanis egy zebra minden gondot megoldana.

 

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére Torzsa Endre a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály vezetője elmondta, ismerik a problémát, ő már két éve felvetette az ott tapasztalható helyzetet. Mivel 50 méterre onnan már van egy zebra, eddig a döntéshozók nem tartották indokoltnak a zebra létesítését a Völgy utca sarkán.

Csakhogy a kerékpárúton érkezők csak a Liszt Ferenc iskola Völgy utcai hátsó kapuján vihetik be a biciklit, ezért aztán mindenki itt kel át az úton. Ebben egyébként minden év szeptemberében reggelente a rendőrök, polgárőrök is segítenek. Körülbelül egy hónapig.

 

Információink szerint a jogszabályoknak megfelelő zebra kialakítása, a világítással, a szegélyek, burkolat, stb. megépítésével nagyjából kétmillió forintba kerülne.

 

Mint megtudtuk, van remény, hogy mégis legyen zebra, amelynek kivitelezését több oldalról is kezdeményezhetik, akár a szülők egy csoportja is. Levélben kell Almási István polgármesterhez fordulni, majd az arra illetékes bizottságok megtárgyalják.

 

Forrainé Kószó Györgyi a Liszt Ferenc iskola igazgatója elmondta, örülne, ha megoldódna az évek óta jól ismert veszélyhelyzet.

 

Az ügyben érdemes lenne lépni, mert nem szabad, hogy egy esetleges baleset adjon nyomatékot a zebra fontosságának. A szülők is nyugodtabb szívvel indítanák iskolába gyermeküket. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen is többen halnak, mint születnek

Vásárhelyen is többen halnak, mint születnek

Tavaly 91 700 gyermek jött világra, ami mindössze 190-nel haladta meg az előző évit. Ez a statisztikai adat Vásárhelyen jócskán eltérő.
Kalmár est a BFMK-ban

Kalmár est a BFMK-ban

Február 26-án este, közel 150 kalmáros végzős diáknak tűzték fel a hagyományos szalagot a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán.

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Az egészséges bőr, haj, köröm a táplálkozással kezdődik

Sokan a krémektől várják a csodát, pedig a bőr mégiscsak belülről épül: sejtjei a véráramon keresztül kapják a szükséges anyagokat, tehát szoros kapcsolatban van a vér- és nyirokkeringéssel, a belső szervekkel, az idegrendszerrel.
Kosarakban gazdag meccs volt

Kosarakban gazdag meccs volt

Április 21-én este a Dunaharaszti otthonában lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport 5-8. helyéért zajló küzdelmeinek első meccsén.
 

És ezt már olvasta?

A mártélyi tájat és az ott megélt közösségi élményeket megörökítő művek tárlata
A mártélyi tájat és az ott megélt közösségi élményeket megörökítő művek tárlata Mindössze két hétig látható a május 11-én megnyílt Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor idei beszámoló kiállítása.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.