Kultúra, oktatás...néköm most a Hazát fegyverrel köll szolgálnom

2016. május 21., szombat
 
...néköm most a Hazát fegyverrel köll szolgálnom

Mivel nem található információ hasonló ötletről, talán nem túlzás azt állítani, az országban elsőként Vásárhelyen lesz olyan kiállítás, amelyen Első Világháborús katonák portréit, a fronton készült csoportképeit és iskolások rajzait láthatjuk egymás mellett. A rajzokat, festményeket pedig ezek a régi megfakult képek inspirálták. 

 

 

 

 

A kormány 2014-ben meghirdetett Első Világháborús Centenáriumi megemlékezés-sorozatába illeszkedő ötlet Hegyi Endre fotóstól származik, aki mint ismeretes évek óta menti az enyészettől a hagyatékokban, vagy padláson talált, értéktelennek vélt fotó-üveglemezeket, negatívokat, relikviákat, amelyekből a szakember kezében - a helytörténeti kuriózumon is túlmutató - kincs lesz. A helytörténethez eddig is sok száz, de inkább valószínű, sok ezer fotóval járult hozzá.

 

Ötletére, hogy a Nagy Háború magyar katonáinak, a hátországban élő hozzátartozóik életét, sorsát a fotókon és rajzokon keresztül, ilyen sajátos módon a diákok is megismerhessék, Balázs József tankerületi vezető mellett, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola vezetése is nyitott volt.

 

Minden évben március 15-én a 1848-49-es Forradalom és Szabadságharcról megemlékezve a gyerekek rajzolnak, csákót készítenek. Az Első Világháború idejéből azonban már fényképek is vannak, amelyek közvetlen módon inspirálhatják a gyerekeket. A katonák valós látványa, a fronton, vagy éppen a hátországban készült képek által válik jobban megismerhetővé egy olyan időszak, amely szinte minden magyar család későbbi életére valamilyen módon hatással volt.

 

Hegyi Endre a Vásárhelyi Híreknek elmondta, nem véletlen a kiállítás címválasztása: Hazaszeretet és a család. Hozzátette, ennek jegyében a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában 35-40 képe és a katonaportrék által inspirált 20-25 rajz, festmény látható.

A kiállítás megnyitója május 23-án hétfőn délelőtt 10 óra 15 perckor lesz.   

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

A Horthy-kultuszról a tények tükrében

A Horthy-kultuszról a tények tükrében

Tevékenységét megítélők legtöbbje a skála szélső értékein helyezi el. Vannak, akik az országmentő államférfit, míg mások a magyarok ezreit halálba küldő zsarnokot látják benne. Képekkel!
Elaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

Elaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

Vádat emeltek azzal a hódmezővásárhelyi nővel szemben, aki ismeretlen bódító hatású szert kevert a sértett kávéjába, majd kirabolta.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.