GazdaságNagyszerű fejlesztések az Aranyossyban

2019. december 14., szombat
 

Új szinttel, a Szék utcai iskolaépület tetőterének beépítésével, 523 m2-rel (ebből 475 m hasznos térrel) bővült az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola.

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyógypedagógiai intézményt fenntartó Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség saját forrásból, körülbelül 320 millió forintból alakíttatta ki a közösségi teret, számos foglalkoztató helyiséget és új tanári szobát is magába foglaló épületrészt, melyhez lift épült, így az immár háromszintessé vált épület teljes akadálymentesítése is megvalósult.

 

Az idén nyáron indult építkezés eredményét pénteken egész napos hálaadó programsorozat keretében vették birtokba a diákok és az iskola dolgozói.

 

A Hódmezővásárhely – Ótemplomi Református Egyházközség 2015-ben vette át az Aranyossy Ágostonról (1897-1973), a dél-alföldi város első gyógypedagógiai iskolájának megszervezőjéről és igazgatójáról elnevezett oktatási intézmény fenntartását. Az enyhe és középsúlyos fogyatékos fiatalokkal foglalkozó – köztük leginkább a beszédhibás és autizmussal küzdő gyerekek fejlesztésében végzett munkájáért elismert ‑ intézmény tanulói létszáma az elmúlt fél évtizedben több mint harminc fővel nőtt. Ez indokolta, hogy az elmúlt években 180 millió forintos európai uniós finanszírozásból megvalósult energetikai korszerűsítésen és felújításon átesett épületek bővítésébe kezdjen az egyházközség.

 

 

A Szék utcai iskolaépület az első emelet födémét megtartva bruttó 523 m2-es, ebből 475 m2 hasznos alapterülettel gyarapodott. A tetőtérben számos közösségi és oktatási helyiség lett kialakítva: a közel kétszáz ember befogadásra alkalmas közösségi tér az iskolai áhítatok, ünnepségségek, vetélkedők és tantestületi értekezletek megtartását teszi lehetővé, míg az eddigi, mindössze egy kiscsoportos foglalkoztató helyiséggel rendelkező iskolában három, modern és nyugodt fejlesztőszoba, egy 18 gépállomásos számítógépes terem, hozzá tartozó rendszergazdai és szerverhelyiséggel, valamint új tanári rész biztosítja a 21 századi oktatást kielégítő szolgáltatásokat.

A projektből megújult két lépcsőház, valamint immár lift biztosítja, hogy kerekes székes vagy látásukban akadályozott gyerekek is nehézségek nélkül eljuthassanak az intézmény valamennyi terébe, helyiségébe. A tetőtérben akadálymentes mosdót is kialakítottak.

 

A teljes mértékben az egyházközség saját forrásából megvalósult munkálatokat az elmúlt tanév végén kezdték meg, a kivitelezői munkák november utolsó napjaiban zárultak. A kivitelezés költségei bruttó 303 millió forintot tettek ki, ehhez mintegy 15 millió forintos bútorbeszerzés kapcsolódott.

 

Bán Csaba lelkipásztor elmondta, hogy az önkormányzati tulajdonú épületben az elmúlt öt évben mintegy félmilliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre az ótemplomi gyülekezet. Az egyházközség és az iskola közös célja, hogy az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola a kistérség és a tágabb régió valamennyi speciális szakellátást igénylő gyermekének – a jelenleg is kimagasló pedagógiai szolgáltatáson felül a modern infrastruktúrával is – lehetőséget biztosítson az esélyegyenlőség jegyében a tanulásra, fejlesztésre és a teljes értékű életre.

 

A további tervek nemcsak a földszint és az első emelet belsőépítészeti megújítását, iskolabusz vásárlását tartalmazzák, hanem a speciális igényű középiskolás korú fiatalok szakképzésének megindítását is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi színésznő a vörös szőnyegen

Vásárhelyi színésznő a vörös szőnyegen

Los Angelesben az International Golden Film Awardon Domján Kata a Pillanat című filmben nyújtott alakításáért megkapta a Legjobb Színésznő díjat.
Programok advent harmadik vasárnapján

Programok advent harmadik vasárnapján

Advent harmadik vasárnapján, december 15-én a koszorú egyetlen rózsaszínű gyertyáját kell meggyújtani, mivel a rózsaszín az örömvasárnap liturgikus színe.
És mégis mozog a Föld

És mégis mozog a Föld

Galileo híres - címbeli mondatát - a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában dr. Bónis Béla bizonyította be ismét egy látványos ingakísérlet prezentálásával.
Lehet élezni a korcsolyát!

Lehet élezni a korcsolyát!

Van, aki odavan érte, de van, aki a jeget látva azonnal nagy hasra- és fenékre esésekre asszociál. December 13-tól mindkettőről közvetlen benyomásokat lehet szerezni.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.