Kultúra, oktatásMinden és mindenki a gyerekekért

2016. október 27., csütörtök
 

A Reformáció 500. évfordulójának hódmezővásárhelyi nyitóprogramjának is tekinthető az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola október 27-én délután tartott hálaadó ünnepsége.

 

 

Fotók: VH

 

 


A meghívott vendégek Dr. Veress Bertalan a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi  Hivatala tanügyi főtanácsosa, Ozsváth János a Tiszafüredi Református Iskola igazgatója mellett, Hódiné Földesi Sára a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója, Gilicze Judit a Szőnyi Benjamin Általános Iskola igazgatója, a város képviseletében Bálint Gabriella és Cseri Tamás képviselő vett részt a rendezvényen. A hálaadó áhítatot követően a fenntartót képviselő Bán Csaba lelkipásztor köszöntötte a vendégeket.

 

Most adtak át a hatmilliós informatikai beruházás során 17 darab új asztali számítógépet, nyomtatót, szerverközpontot, 3 interaktív táblát laptopokkal.

Mint azt Kissné Hatvani Erika, az iskola igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, ez utóbbi beruházással a 7 meglévő interaktív táblával együtt, most már valamennyi osztályban van ilyen korszerű taneszköz.

 

A kifejezetten családias hangulatú, vidám délutánba 100 diákot vontak be, úgy, hogy a sport és a kézműveskedés mellett, az alsó tagozatos tanulók Bibliai nyomkereső játékot játszottak, a felsősök a „Lépésről lépésre a reformáció útján” játékos, zenés együttgondolkodásban vettek részt, - a képeinken is láthatóan - nagyon jó hangulatban. Ebből a meghívott vendégek sem maradhattak ki, akik a tornacsarnokban még egy közös társasjátékban is részt vettek.

 

Mint arról irtunk, az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola 2015 szeptemberétől, a Klébelsberg Intézményfenntartó Központtól a hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközséghez került.

Információink szerint az eltelt több mint egy év alatt a fenntartó, a Tiszántúli Református Egyházkerület részéről továbbra is kiemelt figyelem övezi a terápiás módszerei révén országosan is jó hírnévnek örvendő sajátos nevelési igényű 18 óvodás és 110 iskolás fejlődését, képességfejlesztését segítő vásárhelyi intézményt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Háború a Máté Taekwondo és a Szövetség között

Háború a Máté Taekwondo és a Szövetség között

A Magyar Taekwondo Szövetség csalással, hamisítással vádolja a vásárhelyi Máté Taekwondo SE-t, akik viszont az egyesület ellehetetlenítéséről beszélnek.
Két vereség után két győzelem

Két vereség után két győzelem

A 2015/16-os szezonban remekült szerepelt a Kosársuli u20-as csapata: második helyen végzett az NB I/B Keleti csoportjában.

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit

Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

Tömeg, jó hangulat - igazi majális fíling

A cikk címét az április 30-án délután, este kilátogatóktól idéztük. A régi időket idézte a vásárhelyi önkormányzat által szervezett Népkert majálisa. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.