SportMinden amit tudni kell a mártélyi Teljesítménytúráról

2015. augusztus 23., vasárnap
 
Minden amit tudni kell a mártélyi Teljesítménytúráról

Augusztus 29-ig fogadják az előnevezéseket a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára. A vásárhelyi Hungarian Flyers Kerékpáros Klub ötödik alkalommal rendezi meg szeptember hatodikán a régió egyik legérdekesebb és most már százakat megmozgató sportrendezvényét.

 

 

 

 


Az egyesület július közepén Geo - Portya – Selfie néven egy sikeres újdonságnak számító versenyt rendezett, amikor Vásárhely nevezetes épületeinek, szobrainak, műtárgyainak kizárólag a  GPS koordinátáit adták meg. Ezeket gyalog, vagy kerékpárral meg kellett keresni és szelfit, vagy fotót kellett készíteni, úgy hogy a megadott épület vagy műtárgy látszódjon a háttérben.

A napokban viszont már a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub tagjai készülnek az év, illetve az egyesület legnagyobb „attrakciójára”, a Bodnár Bertalan Kerékpáros Teljesítménytúrára.

A 2011-ben rendezett első verseny népszerűségére jellemző, hogy az akkor 220 résztvevő, mára több mint félezressé duzzadt, és a  Vásárhely és vonzáskörzete mellett, az ország minden részéből érkeznek kerékpárosok. A Klubtól kapott információk szerint ez várható idén is. 

 

A verseny egyik kuriózuma, hogy a távok végig a Mártélyi Tájvédelmi körzet területén haladnak. A túra résztvevői a Bodnár Bertalan Természet- és Környezetvédelmi Oktatóközponttól indulnak és ide is térnek vissza.

 

A minden évben remek szervezésű, jó hangulatú versenyt a Hungarian Flyers Kerékpáros Klub lelkes és fáradhatatlan tagjainak lebonyolításában, már ötödik éve az Önkormányzat, a Hódmezővásárhelyi Gyermekegészségügyért Alapítvány és több vállalkozó és magánszemély szponzorálja. (Többek között a Vásárhelyi Hírek is.)

 

A szervezők augusztus 29-ig várják az előnevezéseket.  Nevezési lehetőség ITT! (Kattintson!)

 

Néhány további információ a versennyel kapcsolatban:

 

Az előző évi tábla elforgatások elkerülése érdekében, idén kisebb területen, több körösre tervezték a versenyeket.

Ugyan ez a cél vezérelte a kerékpáros teljesítménytúra túravezetésesre történő módosítását is.

Azok a kerékpáros túrázók, akik keveslik az idei 18 km-es távot, a verseny után, (saját felelősségre) kipróbálhatják a versenyre kijelölt pályát is, mivel azt csak 14 óra után kezdik bontani.

 


Kerékpáros versenyzők          rajt: 9:30                                                   
            távjai:             18 km - 1 kör            zöld rajtszámot kapnak
                                   38 km - 2 kör           piros rajtszámot kapnak
                                   56 km - 3 kör           kék rajtszámot kapnak

Terepfutó versenyzők          rajt: 9:40   sárga alapszínű rajtszámot kapnak                                                
            távjai:             6,5 km - 1 kör,
                                    13 km - 2 kör,
                                    20 km - 3 kör.
                                                          

Korcsoportok: külön férfi és női díjazás lesz, azonos korhatárokkal.

 

Gyermek 10-14 évesek 2001-2005,  terepfutóknak 6,5 km - 1 kör. Kerékpáros versenyzőknek 18 km - 1 kör .

Ifjúsági    15-18 évesek 1997-2000,
Felnőtt     19-29 évesek 1986-1996,
Master 1  30-39 évesek 1976-1985,
Master 2  40-49 évesek 1966-1975,
Master 3  50->   évesek 1965-           terepfutóknak 13 km - 2 kör.
                                                           Kerékpár versenyzőknek 38 km - 2 kör.

A terepfutóknak 20 km illetve a kerékpárosok 56 km - 3 körös hosszú távnál abszolút időt díjazzák, nincs korcsoportos bontás.

 

Teljesítmény túrázók          6,5 km terepfutó

A rajt: 9:40  és az útvonal megegyezik a versenyzőkével.   
                                               18 km kerékpárosok rajtja: 10:00   fehér alapszínű rajtszámot kapnak,

Gyalogtúrázók                     10:00 órakor indul    fehér alapszínű A6, méretű rajtszámot kapnak,

Családi Kalandtúra (óvodás, kisiskolás korú gyermekes családok, baráti társaságoknak ajánljuk)
                                            folyamatos indulású,  csapat-menetlevelet kapnak

Kalandtúrán induló csapatok nevezési díja nem tartalmazza étkezést.     


Szín 5-ös, egyedi sport kedvezménnyel indulóknak térítés ellenében tudnak ebédet biztosítani.
Igény szerint vásárolható étkezési jegy: 800 forintos áron. A hagyományos étel mellett, lehetőség van gluténmentes és vegetáriánus étel igénylésére is.


Nevezéssel kapcsolatos részletes információk ITT olvashatók! (Kattintson!)


A Kalandtúra Facebook oldalán a játék résztvevői díjmentes nevezést nyerhetnek!

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Cobra 11 az M5-ösön

Cobra 11 az M5-ösön

Üldözéses jelenet szemtanúi lehettek, akik augusztus 22-én éjjel az M5 sztrádán autóztak. Öt autóból álló konvojt szorítottak le a rendőrautók. Videóval!
Megoldás a fedeles pohár

Megoldás a fedeles pohár

A korábbi évek sajnálatos tapasztalata, hogy az önfeledt szórakozás figyelmetlenebbé teheti a fiatalokat.
Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

Késsel támadt egy lányra Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a napok óta keresett 35 év körüli agresszív nőt, aki több személyt inzultált a városban.
A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A szakma kiváló tanulója döntő Vásárhelyen

A 3 napos döntőt Dél Alföld egyik legjelentősebb agrárképző intézménye, a Gregus Máté Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola rendezi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.