KözéletMég nem teljes a sor

2015. június 16., kedd
 

A 2015-ben Pro Urbe díjjal kitüntetett író, költő, a Szent György Lovagrend tagja 2013- ban férje, Kenéz Ernő, továbbá Ilosfalvy Róbert operaénekesek, valamint Antal Imre zongoraművész, televíziós személyiség domborművének adományozásával megteremtett, egy a vásárhelyi jeles személyiségekre emlékező panteont a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, erre a célra kialakított oldalán.

 

Fotók: VH

 


A vásárhelyiek tudják, hogy a sor egyáltalán nem teljes, hiszen az elmúlt évszázadban van még jó néhány hódmezővásárhelyi születésű, a művészeti életben kimagasló személyiség, akinek van és valószínű lesz is helye a Vásárhely Panteonban. Így gondolja ezt Kenéz Heka Etelka is, aki a most felavatott négy, illetve a már meglévő három domborművek elkészítését, elhelyezését finanszírozta. Valamennyi a Csongrádon élő Lantos Györgyi és Máté István szobrászművészek alkotása.

 

Június 16-án 11 órakor kéttucatnyi érdeklődővel ünnepi megemlékezésen avatták fel az újabb domborműveket. Kószó Péter alpolgármester méltató szavai után Kenéz Heka Etelka saját versét mondta el, majd a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola diákjaiból álló kiskórus adta elő, szintén a költőnő Vásárhelyi himnuszát, majd Nagy Lili, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója szavalt.

A vásárhelyi Panteonba került Lontay Margit színművész, aki 75 éves korában hunyt el. Kapcsolata Vásárhellyel élete végéig megmaradt, több ünnepségen, irodalmi esten részt vett. Utoljára 1989 júniusában a faszínház emlékünnepélyén lépett fel. 

A Panteon falára került Várhelyi Endre színházi rendező, operaénekes domborműve. Ő 1979-ben 55 évesen távozott az élők sorából.

Szintén most avatták fel Bibó Lajos domborművét. Az 1972-ben 82 éves korában elhunyt író, drámaíró, újságíró, színházi lapszerkesztő a Bethlenbe járt gimnáziumba, majd Kolozsváron tanult jogot. 1990-ben posztumusz Hódmezővásárhely díszpolgára lett.

Negyedikként, a mecénás, Kenéz Heka Etelka domborműve került a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ oldalfalára.  

 

Kapcsolódó cikkünk:


Újabb négy dombormű

 

Olvassa el ezt is!

Nobel-díjas tudós Vásárhelyen

Nobel-díjas tudós Vásárhelyen

A biofizikus és felesége a konferencia ideje alatt Hódmezővásárhelyre is  ellátogatott, a természettudományok iránt érdeklődő középiskolásokkal találkoztak.
Faültetés a vásárhelyi áldozatok emlékére

Faültetés a vásárhelyi áldozatok emlékére

A hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében a vészkorszak helyi áldozataira emlékező rendezvény lesz június 16-án, kedden 16 órakor.
Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Az 5. helyen végzett a Kosársuli

Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül

Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
 
Rollerezés Vásárhelyen is
Rollerezés Vásárhelyen is Vásárhelyen is bérelhetők a Lime rollerek. 250 járművel, legalább 60 parkolóhellyel indult a szolgáltatás Hódmezővásárhelyen.
 
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Megkezdődtek a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Az állattenyésztő szakma számára ma már európai hírű a kiállításra a hazai és külföldi kiállítók 50 ezer érdeklődőre számítanak idén is.