SportMeg kell tartani a pozíciót!

2016. március 22., kedd
 
Meg kell tartani a pozíciót!

Utolsó hazai alapszakaszbeli mérkőzésére készül a Vásárhelyi Kosársuli. Ezúttal a MAFC II csapatát fogadják a kék-sárgák a Hódtói Sportcsarnokban. Az időpont azonban szokatlan, mivel ezúttal pénteken 18 órakor rendezik az összecsapást.

 

 

 


A vásárhelyi szurkolók joggal lehetnek bizakodók a meccs előtt, mivel a MAFC II igazi pofozógép volt eddig az NBI B csoportos bajnokságban. Az együttesnek eddig mindössze három győzelmet sikerült gyűjtenie eddigi 20 fellépéséből. Nagy kérdés azonban, hogy kik játszanak majd "vissza" az  NBI A-s gárdából.

 

A legutóbbi találkozáskor Vas Péterék magabiztos, 47 pontos győzelmet arattak idegenben fővárosi ellenfeül ellen. Az ütközet előtt, így egyértelműen a Hódmezővásárhely az esélyes. Dr. Elek András fiainak nem tét nélküli a találkozó, mivel épp a 8. helyen állnak a tabellán. Ezt a pozíciót viszont mindenképpen meg kell tartaniuk a középházi rájátszáshoz. Egy esetleges vereség azt is jelenthetné, hogy az azonos mutatóval álló kilencedik egriek befoghatják őket.

 

A Vásárhelyi Kosársuli - MAFC II.  NBI B-s bajnoki 2016. március 25-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. 

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Életmentőket tüntettek ki

Életmentőket tüntettek ki

A napokban négy Csongrád megyei lakos kapott Életmentő emlékérmet, akik saját testi épségüket kockáztatva mentettek életeket tavaly nyáron június 30-án a Tiszából és július 23-án a Marosból.
12 érem Békéscsabáról

12 érem Békéscsabáról

Március 19-20-án rendezték meg Békéscsabán XIX. Gáspár Ervin emlékversenyt. A HSÚVC három sportolója tizenkét érmes helyezést szerzett.
Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Deja Vu Fesztivál 2024 - Alakul a fellépők névsora

Június 6-7-8-án, Szegeden az Újszegedi Partfürdőre ismét érkezik az ország legnagyobb időutazása, a Deja Vu Fesztivál
Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Vásárhelyi lett idén az Év tűzoltója

Április 26-án az Országos Rendőr-főkapitányság székházában a rendőrség és a tűzoltók  védőszentjének napjáról.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 16. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Elhunyt Vásárhely mecénása
Elhunyt Vásárhely mecénása 1998-ban vásárhelyi születésű férje halála után költözött a városba, amelyet második szülőföldjének telkintett. Életének 88. évében tért örök nyugalomra.
 
Az 5. helyen végzett a Kosársuli
Az 5. helyen végzett a Kosársuli Lejátszotta utolsó mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli. Kettős sikerrel szerezte meg az 5. helyet az NB I/B Zöld csoportjában.
 
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul
4 polgármesterjelölt és 43 képviselőjelölt indul Május 6-án kisorsolta a Helyi Választási Bizottság a június 9-i hódmezővásárhelyi helyhatósági választások szavazólapjain a sorrendet.
 
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon
Sztárparádé a Deja Vu Fesztiválon Egy hónap múlva, június 6-án  elstartol a Deja Vu Fesztivál. Három napon át egymást váltják majd a színpadokon a 90-es és 2000-es évek sztárjai.
 
Már csak egy meccs van az 5. helyért
Már csak egy meccs van az 5. helyért Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért Győr ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését a 2023/24-es szezonban a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Elkezdődtek az idei érettségik
Elkezdődtek az idei érettségik A következő hetekben, május 3. és július 3. között 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.