Kék hírek

 
Baleset az Andrássy utcában

Baleset az Andrássy utcában

2013. december 10. Visszatolatott, hogy kiforduljon a Szent Antal utcába, amikor a kerékpározó nőt elsodorta. A 73 éves helyi lakost a kiérkező mentők ellátták és kórházba szállították.
Vádemelés hódmezővásárhelyi orvosok ellen

Vádemelés hódmezővásárhelyi orvosok ellen

2013. december 9. Fogyatékossági támogatással több mint egy évtizeden át visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik, összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség.
Vásárhelyi áldozatai is vannak

Vásárhelyi áldozatai is vannak

2013. december 8. És ennek még mindig van aki bedől: Neki az a feladata, hogy felírja az otthon tartott bankjegyek sorszámát. Amikor előkerült a megtakarított pénz, a gyanúsított inni kért.
Előzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

Előzetesben a vásárhelyi temetői tolvaj

2013. december 7. Teljes a vásárhelyi P. Gyula bűnlajstroma. A keddi őrizetbe vétele után mától előzetes letartóztatásba került. Jelenleg is több büntetőeljárás van ellene folyamatban.
Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

Budapesten fogták el a vásárhelyi csalót

2013. december 5. A vásárhelyi nyomozók éberségének köszönhetően 4 év után elfogták M. Csabát, aki a jogerős fegyházbüntetése elől bujkált Budapesten.
Hosszú a vásárhelyi férfi bűnlajstroma

Hosszú a vásárhelyi férfi bűnlajstroma

2013. december 4.

Temetői lopássorozat, tűzifa csalás és még egy sor bűncselekmény elkövetésével vádolják P. Gyulát. A nyomozók Hódmezővásárhely belvárosában fogták el.

 

Két tolvaj öt kerékpár

Két tolvaj öt kerékpár

2013. november 30. Macska egér harc, amelyben az utóbbi időben a rendőrség beerősített. Néhány napon belül újabb tolvajokat kaptak el és velük együtt lopott kerékpárokat találtak, amelyeknek keresik a gazdáját. Képekkel!
Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

2013. november 29. Egy kertvárosi társasház első emeleti szobájában fóliasátor alatt termesztett kábítószert a 26 éves hódmezővásárhelyi H. Zsolt. A lakásból kiáramló szag buktatta le. Képekkel!
Vádemelést javasol a rendőrség vásárhelyi fiatal halála miatt

Vádemelést javasol a rendőrség vásárhelyi fiatal halála miatt

2013. november 28. K. Tamás autójával egy jobbra ívelő kanyarban a Németh László Városi Könyvtárral szemben a kerékpárúttól elválasztó beton virágládának ütközött. Egyik utasa meghalt. Képekkel!
Megvertek egy motorost Hódmezővásárhelyen

Megvertek egy motorost Hódmezővásárhelyen

2013. november 27. Autójukkal hátulról nekimentek a motornak, majd a két férfi a kocsiból kiugorva ütötték, rúgták a motorost. Kommandósok fogták el az elkövetőket.
A portás ébersége buktatta le

A portás ébersége buktatta le

2013. november 27. A hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar kollégiumából állították elő a rendőrök N. Henriket, akiről kiderült, hogy eszik, iszik, alszik, csak éppen nem fizet, mert meglóg.
Jól nézze meg!

Jól nézze meg!

2013. november 22. Hátha ráismer az ellopott kerékpárok valamelyikére! Vagy lehet hogy valamelyik ismerősétől lopták el! Ugyanis bűncselekményből származó lefoglalt biciklik tulajdonosait keresik. Képekkel!
Jogerős ítélet a mártélyi bankrablás ügyében

Jogerős ítélet a mártélyi bankrablás ügyében

2013. november 14. Nyolcról hat évre csökkentették a mártélyi Takarékszövetkezetet kirabló K. T. büntetését, de nem azért mert csak percekig örülhetett a zsákmánynak.
Átrándultak Vásárhelyre autókat fosztogatni

Átrándultak Vásárhelyre autókat fosztogatni

2013. november 11. Volt hogy hangfalakat és rádiót lopott ki egy autóból és a helyükre két szál rózsát helyezett. A rendőrök nem fogják díjazni a gálánsságát. Képekkel!
Nyitott kaput döngettek

Nyitott kaput döngettek

2013. november 7. Ha a mondás szerint tettek volna, legfeljebb csendháborítás lenne a a bűnük, de mivel a két vásárhelyi férfi inkább zsanérjairól emelte le a nagykaput, és elvitte, őrizetbe vétel lett a dologból.
Szóval tartotta a vásárhelyi buszon fegyverrel hadonászót

Szóval tartotta a vásárhelyi buszon fegyverrel hadonászót

2013. november 1. Az Afganisztánt megjárt katona beszél az eddig nem ismert részletekről. Nem akarta erőszakkal elvenni a pisztolyát, mert tudta, hogy a fegyver véletlenül is elsülhet.
Vádemelési javaslat A. Arnold ellen

Vádemelési javaslat A. Arnold ellen

2013. október 29. A 24 éves hódmezővásárhelyi fiatalember 34 rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt, míg bűntársai ellen orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést.
Emberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

Emberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

2013. október 29. A férfi az utolsó szó jogán elmondta: nagyon sajnálja a történteket, nem csak édesanyját, de mindenkit elveszített, aki az életét meghatározta.
Még erővágó sem kellett

Még erővágó sem kellett

2013. október 26. A 31 éves M. Sándor vallomása szerint a Hódmezővásárhelyen ellopott 13 kerékpár egyike sem volt lezárva. Vitte a gyerekülést, a gyerekkabátot, és az ételhordót is.
Vásárhelyi emberölést tárgyal a Szegedi Törvényszék

Vásárhelyi emberölést tárgyal a Szegedi Törvényszék

2013. október 22.

Október 29-én reggel kezdődik a Szegedi Törvényszéken a hódmezővásárhelyi P. M. emberölés bűntette ügyének tárgyalása.

 

Betörőt értek tetten a vásárhelyi rendőrök

Betörőt értek tetten a vásárhelyi rendőrök

2013. október 17. Nem volt ismeretlen a rendőrök számára V. György, akit ma hajnalban tetten érték és a példás gyorsaságuknak köszönhetően gyorsított eljárásban 72 órán belül bíróság elé állítják.
Vádemelés a vásárhelyi gyújtogató ellen

Vádemelés a vásárhelyi gyújtogató ellen

2013. október 17. A nyomozókat az egyik helyszínen talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen már korábban vádemelést javasoltak egy ugyanilyen ügy miatt.
Menthetetlen volt a keze

Menthetetlen volt a keze

2013. október 17. Hiába küzdöttek érte az este, nem tudták megmenteni a vásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. 28 éves dolgozójának a kezét.
Súlyos sérülés Vásárhely határában

Súlyos sérülés Vásárhely határában

2013. október 16. A Hód-Mezőgazda Zrt. dolgozóját munka közben érte a baleset Kútvölgynél. Több mint egy óráig tartott, amíg kiszabadították a szerencsétlenül járt fiatalembert.
Rendőrök buktatták le a vásárhelyi hamisítót

Rendőrök buktatták le a vásárhelyi hamisítót

2013. október 14. Az 51 éves férfi szinte egész nyáron át dolgozott a forgalmas Deák téren. Házi őrizetben várja az eljárás lefolytatását.